Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 69-68-ra Portugáliát a budapesti Tüskecsarnokban világbajnoki selejtezők első csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel biztossá tette a továbbjutását a második csoportkörbe.

Nem várt könnyű meccs a meccset a csoport 3., továbbjutást jelentő helyén váró Ivkovics-csapatra az utolsó portugálok ellen. A mieink még tavaly novemberben ugyan 81-75-re nyertek idegenben, de fel voltak rá készülve, hogy a vendégek mindent egy lapra feltéve neki ugranak majd a magyar csapatnak.

A magyar szövetség ezúttal nem valamelyik vidéki kosárlabda fellegvárba vitte a meccset, hanem a fővárosi Tüskecsarnokot jelölte ki helyszínül, és nem kellett csalódniuk: szívet melengető teltház fogadta a feldobás pillanatában a két csapatot. A kerettag, de a pénteki meccsre nem nevezett Hanga Ádám is ott volt a csarnokban, és a meccs előtt közös fotókkal szerzett felejthetetlen pillanatot egy-két szerencsés kissrácnak.

Első negyed

A mieink a Rosco Allen, Keller Ákos, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd, Váradi Benedek ötössel kezdték a meccset, azaz két magas ember mellett, három mozgékonyabb, kintről is jól dobó játékos volt a pályán. Keller el is hozta a feldobást, Rosco azonban kihagyta az első lehetőséget. Másodjára már Váradi próbálkozott, és szép triplájával megszereztük a vezetést. Igaz, a másik oldalon Monteiro révén jött a hasonló válasz. Benke is bevágott oldalról egy hármast, amire egy palánk alatti dupla volt a válasz.

A két csapat a meccs előtt himnuszok alatt Fotó: Koncz Márton - Origo

Ivokovics gyorsan cserélt, Keller és Váradi helyett Somogyi és Mikael Hopkins érkezett. Rosco dobott be két büntetőt, amire Queiroz válaszolt, de Benke szépen kígyózott be a gyűrűig. Rosco és Benke is lült, helyükre Eilingsfeld János és Perl Zoltán érkezett. Látszott, hogy kelleni fognak a friss kezek és lábak az utolsó percig, ez is indokolhatta a gyors változtatásokat. A portugálok nem hagyták magukat leszakítani, de Hopkins triplájával a 7. perc végén így is négy ponttal vezettünk. És, ha Vojvoda bedobja a tiszta ziccert... Filipovity Márkó révén azonban így is a miénk volt a következő kosár, és 17-11-es magyar vezetésnél Mário Gomes időt is kért, amit viszont Perl Zoltán "torolt" meg egy szép betörés végén szerzett duplával.

Az első perctől óriási volt a küzdelem minden labdáért Fotó: Koncz Márton - Origo

Nem volt olyan kemény a meccs, ahogy vártuk, a 9. perc végén mindössze 5 személyi hiba virított az eredményjelzőn. Filipovity jó védekezéssel kényszerített lépéshibába egy portugált, majd egy szép duplával tette teljessé a munkáját, és az utolsó portugál támadás kivédekezés után így 21-13-as magyar előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

Második negyed

Rafael Lisboa triplájával indult a második tíz perc, és szemmel látható volt, hogy a portugálok támadásban és védekezésben is próbálnak sokkal jobban pörögni. Kellert a második szeméyi hibája után gyorsan le is ültette Ivkovics, két portugál büntető után pedig máris három pontra olvadt az előnyünk. Egy jó védekezés után a közönség is érezte, hogy többet kell nyújtania, egy pillanat alatt megtelt élettel a csarnok, amit Rosco Allen hálált meg egy tekintélyes zsákolással (25-18).

Rosco Allen remekül kezdte a meccset Fotó: Koncz Márton - Origo

Míg az első negyedet lehoztuk négy csapat személyivel, addig a másodikban három perc sem kellett a három faulthoz. De sebaj, mert a 206 centis Hopkins második triplájával már közte tíz volt, majd jött Benke Szilárd dobott be egy 2+1-et, amire Diogo Ventura felelt hosszú idő után egy triplával, majd Diogo Brito is követte a példáját (31-24). Ahogy tavaly novemberben Matosinhosban, úgy ezúttal sem hagyták magukat leszakítani a portugálok, és két büntetővel öt pontra kapaszkodtak vissza.

Miguel Quieroz viselte nehezen a Rosco Allennel a palánk alatt vívott csatát, majd leharapta az egyik játékvezető fejét, akinek szerinte fújnia kellett volna a magyar center ellen. A 19. percig kellett várni, hogy Vojvoda is megszerezze az első pontjait (35-28).

Benke Szilárd tör kosárra Fotó: Koncz Márton - Origo

Rosco jó büntetője után Perl dobott be egy védjegyének számító középtávolit, majd az első magyar kosár szerzője, Váradi is jelentkezett egy duplával. A magyar csapat magabiztosan játszva 40-31-es előnnyel mehetett szünetre.

Harmadik negyed

Keller gyűrűről leszédülő triplájával kezdődött a harmadik tíz perc, a Falco centere másodjára viszont már nem hibázott. Benke adta a gólpasszt, ahogy Váradinak is. Queiroz triplájával 44-38-ra zárkóztak a portugálok, a portugálok legjobbja azonban egy perccel később összeszedte a harmadik személyi hibáját. Nem jöttek be a magyar dobások, bezzeg a portugálok igen, és Rafael Lisboa triplája után már csak egy ponttal vezettünk, 45-44-re a 26. perc végén. Ivokovics rögtön időt is kért, mert ezt nem lehetett annyiban hagyni! Továbbra sem ment a mieinknek, és Lisboa újabb triplájával az első perc után először ismét a vendégeknél volt az előny (45-47).

Somogyi Ádám jó játéka mentette meg a harmadik negyedet Fotó: Koncz Márton - Origo

A 27. perc közepén Somogyi duplája úgy kellett, mint egy falat kenyér, hátha ismét lendületbe jön tőle a magyar csapat. A Falco irányítójának 2+1-ével visszavettük a vezetést, és ismét megjött a közönség hangja is. Keller dobott be egy büntetőt, majd egy labdaszerzés után Vojvoda ment végig és zsákolt egy nagyot. Az utolsó percben Vojvoda védekezését videozták a bírók, félő volt, hogy esetleg úgy látják majd, eltalálta a portugál játékos arcát, de megúsztuk két büntetővel, amiből csak az egyik ment be, így 53-52-es magyar előnyről jöhetett az utolsó negyed.

Negyedik negyed

Tíz kőkemény perc volt hátra, ezt mindenki tudta a csarnokban, ráadásul a portugáloké volt az első támadás joga, de a jó magyar védekezés mellett nem jutottak el dobásig 24 másodperc alatt. Rosco Allen dobott be két két büntetőt, majd Keller Ákos osztott ki egy óriási blokkot a szurkolók hatalmas örömére. Ezt toldotta meg Somogyi, aki faulttal együtt dobott egy gyönyörű ziccert. A büntetőt kihagyta a fiatal irányító, de sebaj, mert a lepattanóból Rosco Allen szerzett duplát (59-52).

Hanga Ádám (jobbról) a pálya mellett izgalhatott a sikerért Fotó: Koncz Márton - Origo

Vojvoda is kiosztott egy sapkát, majd Rosco Allen volt újra eredményes a palánk alatt. Triplával válaszoltak a portugálok, a túloldalon viszont Eilingsfeld kihagyta a tiszta tripát, utána azonban remekül szerzett labdát, amiből Hopkins dobott duplát. Öt perccel a vége előtt 63-55-re vezettünk, de nyugodtak nem lehettünk.

Miguel Queiroz állt a portugál csapat élére, és öt pontjával 63-60-ra jött vissza a vendég csapat. Somogyi dobott be egy büntetőt, majd Hopkins harcolt ki faultot Queirozon, de ő is csak egyet dobott be a két büntetőből. Lisboa esett hatalmasat a magyar palánk alatt, egy izzadságfolton csúszhatott el a portugál irányító, ez azonban nem zavarta Perlt, aki a megszerzett labdából faulttal együtt dobott be egy ziccert.

Ivokovics Sztojannak az utolsó percben is volt még dolga a kispadnál Fotó: Koncz Márton - Origo

Az utolsó két percet 67-60-as magyar vezetésrő indították a csapatok. Két duplával három pontra zárkóztak a vendégek, így kezdődött meg az utolsó perc. Miguel Queiroz kosarával pedig 46,4 másodperccel a vége előtt már csak egy pont volt a magyar előny. Vojvoda hagyott ki egy középtávolit, majd ugyanő volt az, aki Queiroz kimaradt ziccere után megszerezte a kulcsfontosságú lepattanót, és bedobta a két büntetőt, amivel 69-68-ra megnyertük (a portugálok még dobtak egy ziccert) az észvesztően izgalmas mérkőzést!

A győzelemmel a magyar csapat biztossá tette a továbbjutását. A mieinkre még egy mérkőzés vár ebben a sorozatban: július 4-én az olimpiai ezüstérmes francia csapat otthonában lépnek pályára Perl Zoltánék.

Eredmény, vb-selejtező, csoportkör, 5. forduló:
Magyarország - Portugália 69-68 (21-13, 19-18, 13-21, 16-14)
a magyar csapat pontszerzői: Váradi 7/3, Benke 8/3, Rosco 11, Somogyi 10, Hopkins 9/6, Filipovity 4, Perl 8, Eilingsfeld 3, Vojvoda 6, Keller 3