Női kézi: karambolozott a DVSC csapatbusza

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 16:09
null
A Kisvárda felé vezető úton balesetet szenvedett a DVSC csapatbusza (Fotó: AFP)
Ötvenperces csúszással kezdődött a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatnak felkészülési mérkőzése Kisvárdán a szlovák bajnoki címvédő Iuventa Michalovce (Nagymihály) ellen, mert a hajdúságiak csapatbusza kisebb balesetet szenvedett, de nem sérült meg senki – számolt be róla közösségi oldalán a debreceni klub, amely az incidens ellenére két góllal legyőzte a nagymihályiakat.

„A Nyíregyházát elkerülő szakaszon egy személyautó kanyarodott a lányok busza elé és a sofőr – hiába fékezett nagyot – már nem tudta elkerülni az ütközést. A két jármű karambolozott, de az ütközés ereje nem volt nagy. A legfontosabb, hogy a lányok közül senki sem sérült meg, inkább az ijedtség volt nagy a buszon” – számolt be róla a DVSC női kézilabdacsapata.

Szilágyi Zoltán együttesét kissé megfogta az incidens, hiszen a hajdúságiak a mérkőzés elején sokat hibáztak és a nagymihályiak negyedóra után még 7–5-re vezettek, de ekkor beindult a Debrecen is és egy 5–1-es szériával fordított, majd szünetbeli kétgólos előnyét végig megtartva 24–22-re győzte le a Michalovcét.

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-SCHAEFFLER–Iuventa Michalovce (szlovák, Nagymihály) 24–22 (12–10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik