FIFA-világranglista: egy helyet ismét előre lépett a magyar válogatott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 10:51
null
A magyar válogatott legyőzte a németeket, viszont kikapott az olaszoktól (Fotó: Szabolcs László/Ripost)
A Nemzetek Ligája szeptemberi fordulói után adott ki ismét világranglistát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), amelyen a magyar válogatott egy helyet javított, és már a 36. helyen áll.

 


Szeptemberben legyőztük a németeket Lipcsében (0–1), a Puskás Arénában viszont kikaptunk az olaszoktól (0–2), és a csoport második helyén végeztünk. A megszerzett tíz pontnak köszönhetően a nemzeti csapat biztosan kiemelt lesz a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásánál, nem mellékesen az is biztos, hogy az NL következő kiírásában is az A-ligában szerepelhet.

A top tízben csupán egyetlen változás történt, Olaszország és Spanyolország cserélt helyet. A világranglistán továbbra is Brazília az élen, Belgium a második, Argentína a harmadik. San Marino nem tudott elmozdulni az utolsó helyről, sőt, még pontokat is veszített.

A 35. helyen Csehország áll, a 37.-en pedig Algéria. A magyar válogatott (36.) olyan nemzeteket előz meg, mint a Mohamed Szalahhal rohamozó Egyiptom (39.), az Erling Haalanddal támadó Norvégia (42.) vagy Törökország (45.).

A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI A NEMZETEK LIGÁJÁBAN
Június 4.:
MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.: Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.: MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.: Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4
Szeptember 23.:
Németország–MAGYARORSZÁG 0–1
Szeptember 26.: MAGYARORSZÁG–Olaszország 0–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 6 3 2 1 8– 7 +1 11
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 8– 5 +3 10
3. Németország 6 1 4 1 11– 9 +2 7
4. Anglia 6 3 3 4–10 –6 3

 

FIFA-VILÁGRANGLISTA (2022. október 6.)
(Zárójelben az előző havi helyezést tüntettük fel)
1. (1.) Brazília
2. (2.) Belgium
3. (3.) Argentína
4. (4.) Franciaország
5. (5.) Anglia
6. (7.) Olaszország
7. (6.) Spanyolország
8. (8.) Hollandia
9. (9.) Portugália
10. (10.) Dánia
...36. (37.) MAGYARORSZÁG
...211. (211.) San Marino

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik