Vágólapra másolva!
A francia bajnok Paris Saint-Germain játékosai építkezésen jártak, hamarosan az új, 263 millió font (116 milliárd Ft) értékű edzőpályáikon izzadhatnak. A legnagyobb sztárok, Lionel Messi, Kylian Mbappé és Neymar védősisakokra, kabátokra, nadrágokra cserélték a futballszerelést.

A PSG elnöke, Nasser Al-Khelaifi kibuszoztatta a játékosokat a létesítménybe, melynek kivitelezési munkálatai tavasszal fejeződnek be. A centrum a jelenlegi Camp des Lodges-bázistól, a francia fővárostól keletre, 20 mérföldre (32 kilométer) található a stadionjuktól.

A PSG-sztárok az előszezon elején költöznek, az utánpótlás 2024 januárjában vált

- írja a Bors.

Azóta, hogy a klubot 2011-ben a Qatar Sports Investments megvásárolta, új edzőterem kialakítása szerepelt a tervek között.

Az első kapavágást 2016-ban ejtették meg. Messi, Mbappé és Neymar, no meg a többiek ezúttal megtekintették a épületeket, edzőpályákat, majd Marquinhos nyilatkozott:

"Ez egy csodálatos látvány. Egy évtizede vagyok Párizsban, de

A PSG sikeres futballcsapat, de még nem nyert Bajnokok Ligáját, talán az nagyobb siker lenne, mint az új edzőközpont.