Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián és Valkusz Máté párosa két játszmában legyőzte Nicolas Mahut és Arthur Rinderknech kettősét, így a magyar teniszválogatott 2-1-es előnybe került a Davis-kupa-világdöntő selejtezőjében a francia csapat ellen.

A Tatabányán megrendezett párharc pénteki nyitónapján előbb Piros Zsombor meglepetésgyőzelmet ért el Benjamin Bonzi ellen, majd Fucsovics Márton két szettben kikapott a szenzációsan teniszező Ugo Humbert-től, így 1-1-es állásról folytatódott az összecsapás. Piros sikere a szurkolókat láthatóan lenyűgözte, hiszen a több ezer néző közül szombat délelőtt

rengetegen magyaros arcfestéssel álltak sorban a büfék előtt, és főként a tegnapi magyar győzelem állt a beszélgetések középpontjában.

A szombati nyitómérkőzés főszereplői Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Szombaton először egy páros mérkőzésre került sor déltől, ahol magyar oldalon

Nagy Zoltán szövetségi kapitány a tavalyi selejtezőben az ausztrálok ellen óriási bravúrt végrehajtó Marozsán-Valkusz kettősnek szavazott bizalmat.

Az ellenfél azonban még az ottaninál is nehezebbnek tűnt, hiszen a világ egyik legjobb párosjátékosa, a korábbi világelső, világbajnok és minden Grand Slam-tornán legalább egyszer diadalmaskodó Nicolas Mahut is ott volt a háló túloldalán. Mellette az elmúlt négy Davis-kupa-meccsen is Mahut partnereként szereplő, az Australian Openen negyeddöntőig jutó Arthur Rinderknech képviselte a franciákat.

Nicolas Mahut és Arthur Rinderknech végül nem tudta kihasználni a sokkal nagyobb rutinját Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az összeszokottság a meccs legelején látszódott az ellenfélnél, hiszen Rinderknech jó adogatásai mellett partnere hálónál nyújtott teljesítményével semmire hozták a franciák az első játékot, de Marozsán szervagémje sem hozott fogadópontot.

Mahut adogatásánál aztán Marozsán ütött egy vonalat, ami megzavarta a franciákat, és egy kettős hiba után két röptét is elrontottak, így brékelni tudott a magyar kettős,

amit Valkusz a következő játékban meg is erősített. Sőt, a magyar páros folytatta remeklését, hiszen mindketten ütöttek egy nagyszerű nyerőt, ám jó szervákkal Rinderknech bréklabdáról megfordította az ötödik játékot.

Valkusz Máté adogatójátékai tökéletesen alakultak a magyarok számára Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ez sem törte meg Marozsánékat, akik egy ásszal és Valkusz bravúros röptéivel újabb könnyed adogatójátékot tudtak maguk mögött, így 4-2-re vezettek. A túloldalon Mahut továbbra is bizonytalan volt a szervái során, és hiába szerzett két pontot 0-40 után, Valkusz hálón megpattanó labdájával dupla brékelőnybe került a hazai páros. Az idősebbik magyar játékos új labdákkal adogathatott az első játszmáért, és

a második játszmalabdát egy – a teljes szett során mutatott fantasztikus első szervákhoz méltóan – ásszal kihasználva lecsendesítette a néhány tucatnyi vendégdrukkert. Mindössze 28 perc után tehát 6-2-vel meglett az első szett.

A magyar játékosok hálónál nyújtott teljesítményére sem lehetett panasz Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A második játszma ugyanúgy egy semmire hozott Rinderknech-adogatójátékkal kezdődött, mint az első, majd Marozsán is tudta hozni a szerváját nagyobb gond nélkül.

Mahut-n látni lehetett, hogy nagyon felpaprikázta az első szettben nyújtott gyenge teljesítménye,

és tőle addig nem látott szép ütésekkel először tudta megnyerni a szervagémjét, de ezután Valkusz folytatta a gyakorlatilag hibátlan játékát, így az első kör után 2-2 volt az állás.

A franciák játéka jócskán feljavult a második játszmára Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Rinderknech következett, és 15-40-nél minden addiginál hangosabbá vált a közönség, de a franciák összeszedték minden rutinjukat és elsősorban a jó adogatások miatt megfordították a meccs leghosszabb játékát.

Marozsán adogatásánál 30-30-nál aztán a székbíró is főszerepet kapott:

Valkusz vetődést követő nyerő röptéje ellenére elvette a pontot a magyaroktól, mondván, hogy kétszer pattant le a labda – a visszajátszás alapján egyértelművé vált, hogy nem így történt.

Óriási füttykoncert tört ki a csarnokban, a két szövetségi kapitány is összeszólalkozott és a két magyar játékos is teljesen értetlenül állt.

A fiatalok lelki erejét azonban megmutatta, hogy a következő három pont egyaránt meglett, Valkusz pedig mindhárom labdamenet után látványos ünneplésbe kezdett.

Valkusz egyik bravúros röptéje után elvette a pontot a játékvezető a magyar kettőstől Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A következő két gémben ennél is nagyobb esély adódott a fogadók előtt, ám Mahut 15-30-ról,

Valkusz pedig 15-40-ről tudta hozni pontos játékkal az adogatását.

Az új labdák a megszokott módon segítették a szerváló dolgát, így Rinderknech semmire hozott gémje után

Marozsánnak a játszmában maradásért kellett adogatnia – 0-30-ról meg is tette, még jobb légkört varázsolva a csarnokba.

A magyar csapattársak öröme a kispadon Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Tovább fokozta a hangulatot, hogy Mahut szervája egy újabb Valkusz-bravúr után 0-30-cal indult, majd bréklabdához is jutott a magyar kettős, de a franciákat kihúzta a 41 éves teniszező két ásza a bajból. Valkusz Máté tehát 5-6-nál szerválhatott – ő viszont nagyon magabiztosan, semmire hozva rövidítésre mentette a játszmát.

A magyar kettős végig koncentrálva szerzett újabb bravúrgyőzelmet Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A tie-breakben aztán az adogatóké volt a főszerep, az első 8 labdamenetet egyaránt a szerváló nyerte, és alig-alig volt reális esély fogadópontra. 4-4 után aztán Valkusz röptéje minibrékelőnyhöz juttatta a magyar kettőst, Marozsán elütése pedig két meccslabdát jelentett, amit a teljes közönség felállva ünnepelt.

A meccslabdánál szintén Marozsán nyerője döntött, így a magyarok 7-4-re megnyerték a rövidítést, és ezzel a meccs is meglett, fülsüketítő örömujjongást kiváltva az arénában.

Marozsán és Valkusz a meccs utáni interjújában ki is emelte, hogy ilyen hangos közönséggel még nem is találkoztak, és óriási szerepe volt a nézőknek a fantasztikus győzelmükben. Sikerükkel

a magyar Davis-kupa-válogatott 2-1-es előnyből várhatja a szombat délutáni első egyes mérkőzést Fucsovics Márton és Adrian Mannarino között, ahol egy esetleges győzelemmel a párharc is eldőlne Magyarország javára.

Eredmény, Davis-kupa-világdöntő, selejtező:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté – Nicolas Mahut, Arthur Rinderknech 6-2, 7-6 (7-4)
korábban:
Piros Zsombor – Benjamin Bonzi 7-6 (7-4), 6-3
Fucsovics Márton – Ugo Humbert 3-6, 2-6
a párharc állása: Magyarország–Franciaország 2-1

A Davis-kupa-világdöntő selejtezőinek a tétje, hogy a párharc győztesei részt vehetnek a szeptemberi, 16 fős csoportkörben. Magyarország hatodik alkalommal csap össze a tízszeres győztes Franciaországgal a Davis-kupa történetében, az egyetlen magyar sikert az 1948-as év hozta, legutóbb pedig 1994-ben, a magyar teniszválogatott első világdöntő-főtáblás évében mérkőzött meg egymással a két csapat.