Vágólapra másolva!
Vancsa Zalán tavaly januárban váltott klubot, az MTK-val az ifjúsági Bajnokok Ligájában menetelő tizenhét éves csatárt a Manchester Cityt is üzemeltető City Group vásárolta meg. Az azóta eltelt időszakban könnyedén beilleszkedett a felnőttfutballba, és elégedettek vele az edzői.

A már a felnőttválogatottban is bemutatkozott csatár nem elsősorban a góllövést és előkészítést tekinti elsődleges céljának, Vancsa a középpályán futballozik a belga másodosztályú Lommelben. A játékost már Marco Rossi szövetségi kapitány is meghívta, majd

az olaszok elleni júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésen becserélte a feltörekvő tinédzsert. Vancsa azóta megtalálta a számítását Belgiumban.

mint korábban az MTK-ban vagy a magyar utánpótlás-válogatottakban. A Lommelnél általában a 4-3-3-as játékrendszert favorizálja a szakmai stáb, és én a középpályán kapok lehetőséget – mesélte a Magyar Nemzetnek a 18 éves labdarúgó.

Vancsa Zalán beilleszkedett a felnőtt fociba Fotó: Major Kata - Origo

Vancsa 13 bajnoki mérkőzésen szerepelt a szezonban, és a fellépésein eddig egy gólpassz fűződik a nevéhez a belga másodosztályú csapatában.

"A Lommelnél türelmesek, elégedettek velem, és én nyilván szeretnék rászolgálni a belém vetett bizalmukra. Az új poszttal járó specifikus mozgásokat el kell sajátítanom. Maximalista vagyok, a

kkor lennék elégedett, ha még több akció előkészítéséből venném ki a részem, és góllal, gólpasszokkal tudnám segíteni a csapatot" – tette hozzá a fiatal tehetség.

Vancsa Zalánnal hosszú távú, ötéves megállapodást kötött a City Group. A Bajnokok Ligájában negyeddöntős, a Premier League-ben címvédő klub a portfólió legértékesebb darabja, a City Grouppal szerződött fiatalok természetesen idővel az Etihad-stadionban szeretnének futballozni.

A teljes interjú a linkre kattintva tekinthető meg.