Válogatott: Ádám Martint csak a kispadon kezdetnék olvasóink Bulgária ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.27. 16:37
null
Ádám Martin csak a kispadon kezdene olvasóinknál a Bulgária elleni Eb-selejtezőn (Fotó: Török Attila)
Ahogy azt már olvasóink megszokhatták, a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzése előtt megszavaztatjuk olvasóinkkal, hogyan küldenék pályára nemzeti együttesünket a soron következő találkozón. Így tettünk a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtező előtt is, és olvasóink csak a kispadra nevezték az észtek elleni felkészülési mérkőzésen első válogatott gólját megszerző Ádám Martint.

 

Olvasóink egyértelműen Dibusz Dénest látnák a magyar válogatott kapujában Bulgária ellen, a szavazók 92.2 százaléka döntött az FTC kapusa mellett, szemben a két újonccal, a 4.7 százalékot kapó Demjén Patrikkal és a szavazatok 3.1 százalékát begyűjtő Hegyi Krisztiánnal.

Ami a mezőnyjátékosokat illeti, olvasóinknál a védelem nem változott az észtek elleni felkészülési mérkőzéshez képest: Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila, Bolla Bendegúz és Kerkez Milos is ott van a kezdőben. A középpályára bekerült Kalmár Zsolt és Vécsei Bálint mellé Nagy Ádám is, így Szoboszlai Dominik és Sallai Roland Ádám Martin nélkül támadna Bulgária ellen, ugyanis az észtek ellen első válogatottbeli gólját szerző Ulszan-csatár nem került be olvasóink kezdőcsapatába.

Az olvasók kezdője egyébként két helyen tér el a Nemzeti Sport szerinti várható kezdőtől, lapunk szerint ugyanis a középpálya belső részéért Nagy Ádám és Kleinheisler László felelne közösen, míg az NB I góllövőlistáját vezető Varga Barnabás kezdőként mutatkozna be a nemzeti csapatban.

AZ NSO-OLVASÓK KEZDŐCSAPATA
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Vécsei, Kalmár Zs., Kerkez – Szoboszlai, Sallai

A MAGYAR VÁLOGATOTT VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA A NEMZETI SPORT SZERINT
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Kleinheisler, Kerkez – Sallai, Szoboszlai, Varga B.

A BOLGÁR VÁLOGATOTT VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA A NEMZETI SPORT SZERINT
Naumov – Sztojanov, Hrisztov, Antov, Karabeljov – Krasztev, Jordanov, Gruev, N. Iliev – Deszpodov, Petkov

Így szavaztak az NSO-olvasók
Így szavaztak az NSO-olvasók

EB-SELEJTEZŐ, A G-CSOPORT MÁRCIUSI PROGRAMJA, EDDIGI EREDMÉNYEI
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
20.45: Magyarország–Bulgária
20.45: Montenegró–Szerbia
Szabadnapos: Litvánia

A MAGYAR VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MÁRCIUSI MECCSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

A BOLGÁR KERET
KAPUSOK: Szvetoszlav Vucov
(Szlavija Szófia), Daniel Naumov (CSZKA 1948), Ivan Gyulgerov (Cserno More)
VÉDŐK: Petko Hrisztov
(Venezia – Olaszország), Plamen Galabov (Maccabi Netanya – Izrael), Hrisztijan Petrov (CSZKA Szófia), Valentin Antov (Monza – Olaszország), Ivajlo Markov (Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Viktor Popov (Cserno More)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Joan Sztojanov
(Szekcia Nesz Ciona – Izrael), Ivan Jordanov (Szpartak Varna), Marin Petkov (Levszki Szófia), Janisz Karabeljov (Kisvárda – Magyarország), Ilija Gruev (Werder Bremen – Németország), Sztaniszlav Sopov (CSZKA Szófia), Filip Krasztev (Levszki Szófia), Ilian Iliev (Apollon Limassol – Ciprus), Nikola Iliev (Internazionale – Olaszország)
TÁMADÓK: Radoszlav Kirilov
(CSZKA 1948), Georgi Ruszev (CSZKA 1948), Szpasz Delev (Ludogorec), Kiril Deszpodov (Ludogorec), Martin Mincsev (Sparta Praha – Csehország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Mladen Krsztajics
(szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik