Vágólapra másolva!
A hétfő esti, végül nagyon simán, 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtező után Mladen Krsztajics, a vesztes bolgár válogatott szövetségi kapitánya nem fukarkodott a mieink dicséretével.

Míg a mérkőzés előtt, mondhatni látatlanban, de azért nem a vakvilágba nyilatkozó korábbi bolgár klasszis, Kraszimir Balakov dicsérte a magyar válogatottat, addig hétfőn este a mieink remek játékának köszönhetően 3-0-ra megnyert Eb-selejtező után, a bolgár csapat szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics tett ugyanígy.

A szakember szerint óriási különbséget jelentett, hogy míg a magyar kezdőből többen is topligában játszanak, addig a bolgároknak most nincsenek ilyen játékosaik, a zömmel fiatal, és ezen a szinten tapasztalatlan focistáik pedig nem bírták a tempót, és egyszerűen "elfogytak" a meccs előrehaladtával.

Szoboszlai Dominik játékát külön kiemelte a bollgár kapitány a mérkőzés után Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Nekünk nincsenek topligás játékosaink, akik ilyen sebességgel képesek játszani, és több sérültünk is van, kényszerű cserékre is volt szükség – mondta a vendégek mestere a sajtótájékoztatón. – A magyar játékosok erős európai klubokban játszanak.

Szoboszlai Dominik például topligás, magas szinten futballozó labdarúgó, de nemcsak ő, többen is ezt a szintet képviselik a magyar csapatban. Nekünk nincsenek olyan játékosaink, mint Magyarországnak vagy Szerbiának, ezt látni kell."