Előnybe került az Iváncsa a Kozármisleny otthonában

PEHR NÁNDORPEHR NÁNDOR
Vágólapra másolva!
2023.05.28. 17:20
Az első félidőben próbálkozott a hazai csapat, de az Iváncsa sem feltett kezekkel érkezett. A második játékrészben mindent megtett a Kozármisleny, ám az Iváncsa szervezetten védekezett, és veszélyes volt pontrúgások és szélről érkező labdák után. Egy jobb oldali beívelést követően Suszter szerzett vezetést, és mint később kiderült, győzelmet is. Ezzel a 0–1-gyel nagy lépést tett az NB II felé az Iváncsa.



Turiéknak két mérkőzésen kell kiharcolni az NB II-ben a bennmaradást (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
Turiéknak két mérkőzésen kell kiharcolni az NB II-ben a bennmaradást (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)



OSZTÁLYOZÓ A LABDARÚGÓ NB II-BE JUTÁSÉRT
1. MÉRKŐZÉS

HR-RENT KOZÁRMISLENY–IVÁNCSA KSE 0–1 (0–0)
Kozármisleny,950 néző. Vezette: Derdák Marcell (Vörös Dániel, Ország Péter)
KOZÁRMISLENY: Lékai – Sági, Várkonyi, Füredi, Turi – Nagy E. (Bartha, 86.), Tölgyesi (Krichner, 54.) – Vogyicska Balázs (Vajda R., 74.), Kosznovszky, Beke P. (Kun, 54.) – Daru. Vezetőedző: Márton Gábor
IVÁNCSA: Varga Á. – Madarász B. (Barta, 82.), Aradi, Nyul, Jova B. – Sili (Fehér I., 59.), Horváth B. (Nyilas, 82.), Kercsó, Vallejos (Suszter L., 69.) – Kovács S., Bányai P. (Salacz, 82.).Vezetőedző: Tóth András
Gólszerző: Suszter (85.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első félidőben próbálkozott a hazai csapat, de az Iváncsa sem feltett kezekkel érkezett. Daru révén volt egy óriási helyzetük a hazaiaknak, de a végig jól védő Varga hárítani tudott. A második játékrészben mindent megtett a Kozármisleny, de látszott a fáradtság és a csalódottság a csapaton, hogy nem sikerült kiharcolni a bennmaradást a Siófok otthonában. Az Iváncsa szervezetten védekezett és veszélyes volt pontrúgások és szélről érkező labdák után. Egy jobb oldali beívelés után Suszter szerzett vezetést, és mint később kiderült, győzelmet is. Ezzel a 0–1-gyel nagy lépést tett az NB II felé az Iváncsa, bár jövő vasárnap még van egy meccs, a visszavágón a Kozármisleny kiharcolhatja a bennmaradást.0–1

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Salacz kapott sárga lapot.

90+1 perc: Kirchner vitte keresztbe a labdát a 16-on és passzolt Barthának, aki lőtt, Varga Á. bravúrral ütötte szögletre.

3 perc lesz a hosszabbítás.

88. perc: Turi sárgult be.

86. perc: Nagy E. helyére érkezik Bartha.

85. perc: Góóól vezet az Iváncsa! Egy jobb oldali beadás után a fejes még kifelé pattant a kapufáról, de az ott álló Suszter a kapuba fejelte a labdát. 0–1!

84. perc: Sárga lapot kapott Füredi és a hazaiak vezetőedzője, Márton Gábor.

82. perc: Három helyen változtat az Iváncsa. Lement Horváth B., Bányai és Madarász, érkezett Nyilas, Salacz és Barta.

80. perc: Visszarántásért kapott sárga lapos figyelmeztetést Madarász.

79. perc: Kirchner iramodott meg és lőtt távolról, Varga Á. ölelte magához a távoli bombát.

77. perc: Madarász jobb oldali beadása után a hosszún érkező Kercsó lőtt kapu mellé.

74. perc: Vogyicska helyett Vajda folytatja.

74. perc: Ismét veszélyes mislenyi szöglet, ezúttal Füredi fejelt kapu fölé centikkel.

73. perc: Kosznovszky ugratta ki Kirchnert, aki éles szögből oldalhálót lőtt.

70. perc: Horváth B. szabadrúgását fogta könnyedén Lékai.

69. perc: Iváncsa cserél, Vallejos helyére érkezik Suszter L.

68. perc: Vallejos lőtt kapu fölé.

67. perc: Daru vitte végig a labdát a fél pályától a kapuig, de lövését blokkolta a visszaérkező Nyul.

66. perc: Nagy E. kapott sárga lapot.

64. perc: Lékai jött ki egy hosszú indításra, de csak elfejelni tudta, Kercsó egyből kapura rúgta, de nem találta el a kaput.

60. perc: Kirchner találta el a kapufát szöglet után, ami Vargára pattant és szerencséje volt mert a tarkójáról a mezőnybe.

59. perc: Vendég csere Sili helyett Fehér I. folytatja.

58. perc: Horváth B. kapott sárga lapot.

57. perc: Egy felpasszolt labdát vett le Bányai és lefordult Várkonyiról, Lékaival állt szemben, de a hazai kapus hárított.

55. perc: Szöglet után ismét Daru fejelt, ezúttal csak centikkel a kapu fölé.

54. perc: Kettős hazai csere, Tölgyesi és Beke ment le és érkezett Kirchner és Kun.

51. perc: Vogyicska élesen beadott labdáját Jova rúgta szögletre, sarokrúgás után Daru fejelt kapu mellé.

47. perc: Szöglet után két hazai lövést is blokkoltak az iváncsai védők.

Szünetben egyik csapat sem cserélt, a kezdő 11 folytatja mindkét oldalon.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Beke lövése akadt el a vendégek játékosában.

44. perc: Várkonyi blokkolta Kovács S. lövését.

42. perc: Egy felívelt labdát vett le Kercsó és lőtt éles szögből, Lékai védte a lövést.

36. perc: Vogyicska beadása után Daru emelkedett a legmagasabbra és fejelt, Varga Á. ki tudta ütni a gólvonalról a labdát.

31. perc: Egy felívelt labdát fejeltek le majd a 16-on belül Sili elé került, aki Lékaival állt szembe, de a lövés pillanatában Turi becsúszva tisztán szerelt.

27. perc: Vallejos elé került egy labda, lőtt, de Várkonyi jó helyen volt és blokkolta a lövést.

26. perc: Daru büntetőterületen belül még passzolni akart, de egy védő sarkában elakadt a Vogyicskának szánt labda.

20. perc: Bányai lőtt kapura, Lékai először ki akarta engedni, de biztosra ment és kiütötte a labdát.

16. perc: Vallejos szabadrúgása a sorfalban álló Füredit találta telibe.

14. perc: Vogyicska szöglete után Daru fejelt kapu fölé.

9. perc: Vogyicska 16 méterről lőtt, Varga Á. fogta a próbálkozást.

8. perc: Kosznovszky távoli lövése egy védőről pattant szögletre.

5. perc: Kovács S. lövését tolta kapu fölé Lékai.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az NB II-ben a 16. helyen végző Kozármisleny az NB III Közép-csoportját megnyerő Iváncsával a párharc első felvonásán!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik