Törökország: hiába nyertek Szalaiék, bajnok a Galatasaray

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.30. 21:22
null
Megnyerte a török első osztály 2022–2023-as idényét a Galatasaray (Fotó: Getty Images)
Hiába győzött 2–0-ra a Szalai Attilát végig soraiban tudó Fenerbahce az Antalyaspor ellen, a Galatasaray az Ankaragücü vendégeként elért 4–1-es sikerrel tette biztossá 23. bajnoki címét a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig).

 

A tabella második helyén álló Fener 74, az éllovas Galata pedig 79 pontról várta a 36. fordulót, így utóbbi már a felek vasárnapi zárómeccse (a többi csapat még két meccset játszik) előtt biztossá tehette az aranyérmét az élvonalban, ehhez pedig csak nyernie kellett az Ankaragücü otthonában.

Szalai Attila csapata hiába szerzett már a második percben vezetést Enner Valencia góljával az Antalyaspor ellen, ugyanis a Galatasaray Mauro Icardi duplájával már az első félidőben 2–1-re vezetett az Ankaragücü vendégeként, majd a második félidőben Burak Yilmaz és Sergio Oliveira is betalált, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket. A Fener egy hosszabbításban szerzett góllal végül 2–0-ra nyert, de a bajnoki címet így is a Galata szerezte meg.

A Galatasaray története során 23. alkalommal diadalmaskodott a török élvonalban, melyet legutóbb a 2018–2019-es idényben nyert meg.

TÖRÖK SÜPER LIG
36. FORDULÓ

Fenerbahce–Antalyaspor 2–0
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést
Ankaragücü–Galatasaray 1–4



A bajnokság élmezőnye: 1. Galatasaray 82 pont 2. Fenerbahce 77 p, 3. Besiktas 74 p 4. Adana Demirspor 66 p 5. Basaksehir 56 p

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik