FTC: közel a megegyezés a magyar válogatott játékos ügyében – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 09:38
null
Baráth Péter jó eséllyel marad a Ferencvárosban a következő idényre is (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros közel került a megegyezéshez a DVSC-vel a Debrecenből télen kölcsönvett válogatott középpályás, Baráth Péter végleges szerződtetése ügyében.

 

 

A 21 éves, egyszeres válogatott középpályás, Baráth Péter a télen kölcsönbe került a DVSC-től a Ferencvároshoz, melynél kisebb sérülését követően nyolc meccsen játszott az NB I-ben, és a szakmai stáb elégedett volt a teljesítményével, ezért javasolta a játékos végleges szerződtetését.

A Nemzeti Sport úgy értesült, a napokban már megkezdődtek a tárgyalások a klubok között, és közel az egyezség, hamarosan megállapodás születhet Baráth átigazolásáról.

A játékos piaci értékét a Transfermarkt 1 millió euróra becsüli. Baráth a jövő héten már a magyar válogatottal készülhet, ugyanis, tagja Marco Rossi Eb-selejtezős keretének. A DVSC-ben nevelkedett Baráth 2020 januárjában mutatkozott be az NB I-ben, azóta 91 meccsen kilenc gólt és 12 gólpasszt ért el az élvonalban.

Baráth mellett egy másik magyar válogatott kiszemeltje is van a Ferencvárosnak, amint arról elsőként beszámoltunk, a paksi gólkirály, Varga Barnabás szerződtetéséről is egyeztetéseket folytat a klub.

 

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Baráth Péter (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Carlos Strandberg (svéd-mozambiki, Asz-Szajlija SC – Katar), Varga Barnabás (Paksi FC), Arszen Zaharjan (orosz, Dinamo Moszkva – Oroszország)
Távozók: Adnan Kovacevic (bosnyák)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése), Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Iynbor Patrik (Vasas), Varga Ádám (KTE), Szánthó Regő (DAC – Szlovákia)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik