El: Lisztesék fociztak egy jót Cambiassóékkal a Hősök terén – videó

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 17:06
null
Fotó: Koncz Márton
A labdarúgó Európa-liga döntőjét megelőzően kilátogattunk a Hősök terei szurkolói zónába, ahol találkoztunk Roma- és Sevilla-drukkerekkel, valamint megnéztük a magyar öregfiúk-válogatott UEFA-legendák elleni meccsét.

Hatalmas volt a tömeg a Hősök terén, az Európa-liga döntője alkalmából kialakított szurkolói zónában. A délelőtt 11 órára meghirdetett nyitáskor már sorok tolongtak az összes kiállítóhelyen, az ajándékboltban délre már csak S-es és M-es pólókat lehetett kapni, a Európa-liga trófeáját kiállító pódium előtt pedig kígyózó sorokban álltak az emberek, hogy feljussanak, és elkészíthessék a vágyott fotót. A téren nem volt nehéz észrevenni a Roma-mezes drukkerek számbeli fölényét, persze ezt nagyban elősegítette, hogy az olaszok szurkolói zónája alig pár száz méterre a Városligetben lett kialakítva, míg a Sevilla szimpatizánsai hivatalosan a Kincsem Parkban gyülekeztek.

Fotó: Koncz Márton
Fotó: Koncz Márton

A legtöbben persze nem véletlenül érkeztek ilyen korán a térre. Az előzetes kiírás szerint déltől rendezték a Legendák futballmérkőzését, előtte azonban még a Ferencváros sportolói révén betekintést lehetett nyerni a sétafociba, ami az idősebbek körében egyre népszerűbb. A szabályok szerint a labda nem kerülhet fejmagasságnál feljebb, és nem szabad futni, csak sétálni vagy kocogni, különben szabadrúgást ítélnek az ellenfélnek. A korlátozások segítik a labdarúgás szerelmeseit abban, hogy a kor előrehaladtával se kelljen lemondaniuk szeretett sportágukról, és amilyen szép támadásokat vezettek, okos gólokat szereztek a bemutató résztvevői, mindenkit csak biztatni tudunk, hogy próbálja ki ezt a formáját is a labdarúgásnak.

Negyed egytől aztán a közelmúlt magyar és európai sztárjaié lett a főszerep, a hangulatot csak az hűtötte le kissé, hogy az előzetes hírekkel ellentétben többen nem tudtak megjelenni az eseményen. A korábbi magyar válogatott játékosok közül hiányzott Gera Zoltán, Szabics Imre és Vanczák Vilmos is, míg a Európa-liga sztárok csapatába Francesco Totti nem érkezett meg. Az AS Roma legendájáról a mérkőzés kezdetéig csak annyit lehetett tudni, hogy előző nap autóval elindult Budapestre, és a stadionban már biztosan ott lesz. (Aztán befutott előbb, lásd alsó keretes írásunkat!)

Persze azért nélküle sem volt hiány ismert labdarúgókból az ellenfélnél, elég csak Esteban Cambiassót, Steffen Freundot, William Gallast, Luis Garcíát, Tiago Mendest említeni. Kapus ugyanakkor nem volt a keretben, az első félidőben ezért Petry Zsolt, a másodikban Király Gábor került „kölcsönbe”, azaz védett a túloldalon.

A kispályás, négy plusz egy fős mérkőzés a hőség ellenére jó iramban zajlott. A magyar csapat Király Gábor, Fehér Csaba, Guzmics Richárd, Tököli Attila, Lisztes Krisztián összeállításban kezdett, és folyamatosan cserélgetett, így idővel pályára lépett Pisont István, Rudolf Gergely, Vaskó Tamás és Vincze Ottó is. Az első gólt a magyar válogatott kapta, utána egy darabig nem változott az eredmény, ahogyan mondani szokták, a mezőnyben folyt a játék.

„Unalmas ez” – szólalt meg egy édesapja nyakában ülő öt év körüli kislány, mire a pálya körüli korlátba kapaszkodó bátyja hátrafordult, és egyből kérlelni kezdte a szülőt, hogy csak még egy gólig maradjanak. A megoldás végül az lett, hogy az apuka elvitte a kislányt sétálni, míg a fiú maradt, így láthatta, amint a magyar csapat 0–3 után Pisont István góljával szépített. „Pisont István a legnagyobb király!” – hangzott fel egyből valahonnan a szurkolóseregből. A félidő magyar szempontból 1–4-es eredménnyel zárult, és a folytatás is hasonlóan alakult. A futballisták mindkét oldalon szép cseleket mutattak be, miközben vigyáztak a másik testi épségére, azaz csak akkor léptek oda, amikor jó eséllyel el is tudták rúgni a labdát. Vincze Ottó szép egyéni alakítás után szépített, később Vaskó Tamás és Fehér Csaba is a kapuba talált, az eredmény azonban nem lett egyenlő, mivel közben az európai sztárok is rúgtak négyet, kialakítva a 4–8-as végeredményt.

„Nem volt könnyű meccs, látszik, hogy komoly játékosok ellen játszottunk, ami szokatlan számunkra – mesélt a mérkőzésen szerzett élményeiről lapunknak Vincze Ottó. – Amikor elmegyünk, és összejövünk, jellemzően mi szoktunk dominálni a meccseinken, most viszont nagyon jó helyen volt az ellenfélnél, különösen Esteban Cambiassónál a zsuga. Kikaptunk, de élmény volt, jó látni a többieket is, milyen jó formában vannak. Ami a döntőt illeti, a Sevilla fantasztikusan játszott az Európa-liga utolsó szakaszában, míg a Romát José Mourinho vezeti. Jó karakterek vannak mindkét oldalon, izgalmas meccs lesz.”

Fotó: Koncz Márton
Fotó: Koncz Márton

Csapattársa, Fehér Csaba elmondta, hogy igyekeznek rendszeresen együtt játszani a volt válogatott társakkal, az eddig ellenfeleket nem megbántva viszont a mostani európai sztárok csapata volt a legerősebb.

„Jól éreztük magunkat a pályán, bízom benne, hogy a szurkolók is remekül szórakoztak – tette hozzá Fehér Csaba. – Meghívásoknak teszünk eleget, járjuk az országot, jó együtt lenni a srácokkal. Hogy milyen volt az ellenfél? Az feltűnt, hogy akik Spanyolországban játszottak, azok jobban bírják a meleget. Komolyra fordítva, mindenki nagyon ügyes volt tőlük, látszott, hogy jó játékosok. A döntőt semleges nézőként élvezem, magas színvonalú, szoros küzdelemre számítok. Mondjuk, egy hat-négyes Sevilla sikert szívesen megnéznék.”

Az összecsapás végét követően Tököli Attilával is váltottunk néhány szót.

„Focizni mindig jó – mondta. – Örömmel fogadtuk a felkérést, jó hangulatú mérkőzés volt. Sajnáljuk, hogy néhányan nem tudtak eljönni, de így is neves mezőny jött össze. Reméljük, ezzel is tudtuk kicsit népszerűsíteni a labdarúgást. Az ellenféltől nem emelnék ki senkit, de látszott rajtuk, erőnlétileg karban tartják magukat, futballozni pedig nem felejt el az ember, ez olyan, mint a biciklizés.”

A tömeg aztán szép lassan eloszlott, a tér pedig elcsendesedett és átadta a helyét az „átlagos” turistáknak.

GÁLAMÉRKŐZÉS
Magyar öregfiúk–UEFA-legendák 4–8 (1–4)

Budapest, Hősök tere, 200 néző. V: Arany

Francesco Totti félpályás gólt lőtt
Noha eredetileg az a hír terjedt el, hogy a Roma 2017-ben visszavonult ikonja, Francesco Totti is pályára lép a döntő napján délben, a Hősök terén megrendezett „Legendák mérkőzésén” Esteban Cambiassóékkal Vincze Ottóék ellen, nem volt ott a meccsen. Három órával később azonban váratlanul befutott egy szponzori autóban a Hősök terére, a közösségi médiában terjedő bejegyzés szerint Rómából is autóval érkezett Budapestre, ahol a VIP-sátorban néhány olasz médiumnak előzetes egyeztetés után rövid interjút adott. Kedvese, Noemi Bocchi és 17 éves fia, a Roma U18-as játékosa, Cristian is vele tartott. Mint hamar világossá vált, az UEFA egyik szponzora, egy sörgyártó cég utaztatta a döntőre Tottiékat, a korábbi klasszis két (kétszer ötperces) kispályás meccsen pályára is lépett a szponzor dolgozóinak mérkőzésén, a másodikon a félpályáról hatalmas gólt is lőtt. Amint híre ment Totti ottlétének, szinte kibillent a helyéről a Hősök tere, minden addig zajló program „érdektelenné” vált, elképesztő ováció és szeretetáradat fogadta a 2006-os világbajnokot, akitől a szerencsésebbek autogramot és szelfit is szerezhettek.
B. Z.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik