Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Döbbenet, mennyit költöttek kajára a fesztiválozók a Szigeten

default user icon
MME
A fesztiválozók harmada 10 ezer forint feletti összeget költött ételre naponta a Sziget fesztiválon - állítja egy friss kutatás, melyből az is kiderül, főleg gyorsételt, pizzát, szendvicset és péksüteményt ettek a legtöbben.

A fesztiválon részt vevők több mint kétharmada napi szinten 5 ezer forint feletti értékben vásárol ételt magának, a megkérdezettek 33 százaléka pedig több mint 10 ezer forintot költ egy nap kajára – derül ki a Pek-Snack idei, Sziget Fesztiválon végzett kutatásából.

Szinte minden második személy gyorsételt, illetve szendvicset fogyaszt ilyen jellegű eseményeken, a péksütemények mellett – a pizzát és a kenyérlángost is beleértve – közel 30 százalékuk dönt. A fesztiválozók legkedveltebb péksüteménye pedig a sajtos rúd és a kakaós csiga.

A fesztiválozók több mint fele naponta legalább háromszor, vagy annál is többször vásárol magának harapnivalót, és jellemzően olyan gyorsételek mellett teszi le a voksát, mint a gyros, burger és hot-dog – derül ki a Sziget Fesztiválon végzett felméréséből. Meleg ételre közel 30 százalékuk költ, pizzát, illetve kenyérlángost szinte minden ötödik ember fogyaszt. A válaszadók többségének (37 százalék) 5–10 ezer forint közötti összegbe kerül a fesztiválon való kajálás, több mint 30 százalékuk 10 ezer forint felett költ napi szinten étkezésre.

„Korábban már végeztünk kutatást a reggelizési szokásokkal, valamint a pizzafogyasztással kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, hogy az eredmények mennyiben térnek el akkor, ha a kérdéseinket egy nem hétköznapi eseményen tesszük fel. A válaszokból az látszik, hogy a fesztiválon való étkezés nagyban különbözik a mindennapitól: többet költünk, kevesebb meleg ételt eszünk, ami pedig a péksüteményeket illeti, ezeket nem reggelire, hanem inkább délután fogyasztjuk. A kakaós csiga és a sajtos rúd népszerűsége viszont töretlen; ezeket a termékeinket keresték a legtöbben a Szigetre kitelepült food truckunknál” – mondta el Matskási Zoltán, a Pek-Snack marketing és üzletfejlesztési igazgatója.

Túlzás nélkül állítható, hogy ha péksüteményről van szó, a fesztiválra látogatók édesszájúak, hiszen sós ízesítésűt alig egyharmaduk választ. A pékáruk délután a legnépszerűbbek, a többség ekkor fogyasztja ezeket a legszívesebben. A legritkábban délelőtti órákban fogynak ezek a pékáruk. Kedvenc péksüteményként a legtöbben a sajtos rudat jelölték meg, ezt követi a kakaós csiga.

Ezek is érdekelhetnek

Friss