Jégkorong: az IIHF szerint visszavonták a magyar-szlovén vb-pályázatot

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 15:19
null
Nem lesz A-csoportos hoki-vb az MVM Dome-ban (Fotó: Török Attila)
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) keddi közleménye szerint a magyar és a szlovén szövetség visszavonta a 2023-as A-csoportos világbajnokság megrendezésére benyújtott pályázatát.

 

Az IIHF szerint a magyar szövetség arról tájékoztatta, hogy miután nem kapta meg a kormánytól a torna megrendezéséhez szükséges garanciát, visszavonja a rendezési pályázatát. A világbajnokságot a budapesti MVM Dome-ban és a ljubljanai Arena Stozicében rendezte volna meg az elitbe a válogatottjával az idén tavasszal feljutott magyar és szlovén szövetség.

A nemzetközi szövetség közleménye szerint az oroszoktól az Ukrajnával szemben indított háború miatt elvett tornára így csak Finnország és Lettország adott be érvényes pályázatot, az elit így az idei torna után jövőre is visszatér Tamperébe, míg Riga 2021 után ad ismét otthont a világbajnokságnak.

Fodor Ádám, a Magyar Jégkorongszövetség kommunikációs igazgatója a Sportrádió Hazafutás című műsorában arról beszélt, hogy a szövetség még bízik a helyzet rendeződésében, és a nemzetközi szövetség visszajelzésére vár. Az IIHF döntése nem kedvező a magyar szövetség számára, s Sipos Levente, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára reagált is a keddi fejleményekre.

„Igyekeztünk elérni, hogy a kormánygarancia hiányában is legyen pozíciónk a pályázatban, abban bízva, hogy a másik pályázó sem rendelkezik minden szükséges dokumentummal, mert ebben az esetben az IIHF várhatóan tárgyalási fordulókkal haladt volna tovább ebben az egyébként is rendkívüli eljárásban” – közölte az MTI-vel Sipos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik