Vágólapra másolva!
Az olasz bajnok AC Milan svéd csatára, Zlatan Ibrahimovic elmondása szerint a poklot járta meg az utóbbi fél évben a térdfájdalmai miatt.

Az olasz csapat svéd klasszisa óriási fájdalmakat élt át a bajnoki szezon nagy részében, mivel a bal térdében végig kínzó fájdalmat érzett a meccseken, és aludni sem tudott tőle - derült ki a TMZ oldaláról.

A svéd csatár óriási fájdalmakat élt át Forrás: AFP/Olivier Morin

A csatár fájdalomcsillapítókat szedett a szezonban, hogy pályára tudjon lépni az olasz csapatban.

- mondta el Zlatan.

- nyilatkozta a támadó. Zlatan azt is elárulta,

hogy akadt olyan eset, mikor húsz injekciót kapott a térdébe.

A 121-szeres svéd válogatott klasszis a mostani szezonban 23 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 8 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott.

A milánói klub bejelentése szerint a 40 éves csatárt Lyonban operálták meg artroszkópos eljárással. Az orvosi beavatkozás sikeres volt, és mivel az elülső és az oldalsó keresztszalagot, valamint a meniszkuszt is érintette, Ibrahimovic hét-nyolc hónapig nem futballozhat.