BL: Klopp szerint a Real Madrid esélyesebb a döntőben

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 18:00
null
Trent Alexander-Arnold szerint a Liverpoolnak megvan a terve a madridiak támadóinak megállítására (Fotó: AFP)
A „vörösök” menedzsere, Jürgen Klopp, valamint két védője, Trent Alexander-Arnold és Andrew Robertson állt az újságírók rendelkezésére a Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája-döntőt megelőző sajtótájékoztatón.

 

A koronavírus-járvány miatti korlátozások jó része már a múlté, de a sajtótájékoztató során az újságíróknak még kötelező maszkot viselniük.

Trent Alexander-Arnold jutott először szóhoz, s elmondta, mekkora dolog számára, hogy 2019 után ismét a Bajnokok Ligája döntőjében szerepelhet.

„Különleges számomra, hogy ebben a korban másodszor van esélyem megnyerni a Bajnokok Ligáját. Sok legendának nem volt lehetősége erre. Kiváltság, de egy világklasszis ellenfél áll előttünk” – kezdte a 23 éves jobbhátvéd.

A balhátvéd Andrew Robertsont már a 2018-ban – éppen a Real Madrid ellen – elveszített fináléról kérdezték.

„A következő idényben Madridban kijavítottuk a hibát. Bosszút álltunk a sorozaton, győztünk. Ez már a múlté” – mondta Robertson, leszögezve, hogy a hosszú, megterhelő idény ellenére mindenki megfelelő állapotban van. – A lehető legjobb formában vagyunk. Igen, voltak sérüléseink és problémáink, de a srácok fittek, tele vannak önbizalommal.”

A skót játékos kitért a madridiakra is, akik szinte végig magabiztos előnnyel vezették a spanyol bajnokságot, így lazább volt az évad végi menetrendjük.

„A Real Madrid felkészülése lazább volt. Három hete fejezték be a bajnokságot, és talán azóta sem játszottak a legmagasabb tempóban.”

Alexander-Arnold azt is tudatta, hogy van tervük a „királyiak” veszélyes támadóinak megállítására.

„A pálya összes pontján nagy csata várható, de van játéktervünk, hogyan kezeljük a fenyegetéseiket. Vini (Vinícius Júnior) kiváló. Az idényben megmutatta, de értjük a dolgunkat.”

Jürgen Klopp is válaszolt a kérdésekre (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp is válaszolt a kérdésekre (Fotó: AFP)

A játékosok után Jürgen Klopp válaszolt a kérdésekre, többek között arra, hogy a 2019-es sikerhez képest milyen érzés lenne az idei döntőt megnyerni.

„Fogalmam sincs, milyen lesz, ha megnyerjük. Ezt a kérdést a meccs után kellene feltenned nekem” – élcelődött a német menedzser, aki azt is tudatta, hogy Fabinhóra és Thiagóra is számíthat a meccsen.

Kitért Mohamed Szalahra is – az egyiptomi régóta hangoztatja, hogy bosszút akar állni a Real Madridon a négy éve elveszített döntőért, valamint az akkor összeszedett sérüléséért.

„A probléma az lenne, ha ez lenne az egyetlen motivációja, de nem erről van szó – normális, hogy Mo rendbe akarja tenni a dolgokat. Nem felejtettük el, hogy mi történt akkor, de már régen volt, és több ok van, amiért mindent meg kell tennünk holnap este. Ez lehet az egyik ok, de nem az egyetlen.”

Ezután szót ejtett a Stade de France gyepéről is, amely 500 tekercsben a héten érkezett meg Spanyolországból Párizsba, és csak csütörtökön fejezték be a lerakását. (Pár napja még 97 ezres koncert volt a stadionban, azt a gyepet felszedték, és turbó üzemmódban cserélték le a mostanira).

„Általában, ha a pálya újnak tűnik, az jó hír. Az újítás azonban tegnap derült ki, ami nem a legideálisabb, de a terveknek megfelelően normál edzést fogunk tartani. Valaki úgy gondolta, jó ötlet lenne új pályát létrehozni a meccs előtti napon. Érdekes ötlet, de nem ölte meg a hangulatomat. Mindkét csapat számára ugyanazok a körülmények” – mondta Jürgen Klopp. Hozzátette, jelenleg nem foglalkozik azokkal az értesülésekkel, miszerint Sadio Mané a Bayern Münchenbe szerződhet.

Szerinte a történelme miatt a Real Madrid az összecsapás esélyese, de aláhúzta: saját csapata sem véletlenül került be a döntőbe. Arról is szót ejtett, hogy nem igazán szeretne változtatni a taktikáján, felállásán, mert akkor azt hihetnék, hogy ideges a találkozó miatt.

A sajtótájékoztató lezárultával a liverpooliak megkezdték az utolsó edzésüket a szombati döntő előtt, őket követik a majd a „királyiak” is, akiknek előtte még szintén válaszolniuk kell az újságírói kérdésekre.


 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol), Saint-Denis (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik