Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában világszenzációt okozott azzal, hogy kétszer is legyőzte az angolokat és négy forduló után óriási meglepetést okozva vezeti a halálcsoportot. Marco Rossi együttese az A divízió 3. csoportjának az élén áll, megelőzve Németországot, Olaszországot és Angliát. Nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya már a szabadságát tölti, de pénteken online sajtóbeszélgetés keretében válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az olasz szakember a szakmai stábjával igyekszik figyelemmel követni a klubcsapataink nemzetközi kupameccseit és bízik abban, hogy minél több magyar játékos pályára tud lépni. A Fradi kapusáról, Dibusz Dénesről elismerően beszélt, és úgy gondolja, hogy nagyszerűen védett az olaszok és az angolok elleni idegenbeli meccseken, valamint az egész idényben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.

Bármelyikük is játsszon, nekem sosem kell aggódnom a teljesítményük miatt" - mondta Rossi.

A válogatott szövetségi kapitánya jelenleg hatalmas népszerűségnek örvend a szurkolók körében, amelyet az angolok otthonában elért történelmi 4-0-s győzelem csak fokozott. Rossi már 2013-ban, a Honvéd edzőjeként is tapasztalhatta a drukkerek szeretetét és elképesztően hálás azért, ami most körülveszi őt és a nemzeti csapatot. "Mindig emlékezni fogok arra, amit a szurkolók többsége üzen nekem.

mondta őszintén az 57 éves szakember.

Marco Rossi szerint a szurkolóknak rengeteget köszönhet a magyar válogatott Fotó: Koncz Márton - Origo

Mióta a válogatott szövetségi kapitánya, számtalan kedves emléket szerzett, így nem tudott kizárólag egy pillanatot választani, de kiemelte, hogy rengeteg meghatározó élményben volt része az elmúlt időszakban.

"Nehéz válaszani, mert fantasztikus pillanatokat élhettem át. Az Izland elleni győzelmet kiemelném, mert azzal jutottunk ki az utolsó pillanatban a tavalyi Eb-re. A kontinenstornán nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz, a németek elleni 2-2-es meccs is emlékezetesre sikeredett, soha nem felejtem el. Most természetesen az angolok elleni történelmi győzelem a csúcs. Mi vagyunk az elsők a csoportban, de még kieshetünk, ezért két lábbal a földön kell járnunk, és meg kell tartanunk az A divíziós tagságot.

mondta Rossi.

Rossi azt is kiemelte, hogy mindenkire büszke a csapatból, és a válogatott sikereinek alappillérét a csapategység adja, az a tulajdonság, hogy a játékosok egymásért küzdenek.

tette hozzá.

"Ilyen jó Nemzetek Ligája-szereplésre ugyanakkor reálisan nézve én sem számítottam, aki előzetesen megmondta volna, hogy négy fordulót követően hét pontunk lesz, a pszichiátriára küldöm."

Az Origo Sport kérdésére a válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy Ádám Martin teljesítményével nagyon elégedett volt és emberileg is sokra tartja az NB I legutóbbi szezonjának gólkirályát. "Ő egy nagyon egyenes és őszinte ember, rendkívül motivált és szeretne fejlődni. Elmondtam neki, mit várok tőle, és teljes mértékben elfogadta. Sokat tud adni a válogatottnak, de kondícióban fejlődnie kell ahhoz, hogy 90 percet végigjátsszon a nemzeti csapatban.

méltatta a Wolwerhamptonban az angolok ellen csereként beálló, majd két gólpasszt adó csatárt Rossi.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy Ádám Martin még tovább fejlődik Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az olasz szakember azt is elmondta, hogy a külföldi sztáredzők közül Jürgen Kloppot nagyon sokra tartja és szívesen eltöltene vele egy hetet, hogy megfigyelje az edzésmódszereit. Rossi szerint a magyar bajnokság színvonala is emelkedett az utóbbi években, Szergej Rebrov ferencvárosi időszakáról elismerően beszélt, és úgy gondolja, hogy a koronavírus-járvány megjelenése előtt a Kuttor Attila által irányított Mezőkövesd is remekül teljesített.

A magyar válogatott élén elért sikerek miatt már Olaszországban is egyre többen felismerik őt az utcán, de igyekszik továbbra is két lábon állni és a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések kapcsán is óvatosan fogalmazott.

"Senki nem várta ezt, hogy négy meccs után mi vezetjük a halálcsoportot. Ha nekem mondta volna ezt valaki, csak kinevettem volna.

zárta gondolatait Rossi, utalva a szeptemberi NL-mérkőzésekre.

A magyar válogatott négy forduló után a Nemzetek Ligájában az A divízió 3. csoportjának élén áll 7 ponttal. Marco Rossi együttese szeptember 23-án Lipcsében játszik a németek ellen, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnok olaszokat.