Női U20-as kézi-vb: a magyar válogatott csoportelsőként középdöntős

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 16:39
null
A magyar válogatott csoportelsőként jutott be a középdöntőbe (Fotó: IHF)
A magyar női kézilabda-válogatott 30–16-ra legyőzte Lengyelországot a Szlovéniában zajló U20-as világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy csoportelsőként jut tovább a torna középdöntőjébe.

 

Nehézkesen indult a mienk számára a Lengyelország elleni mérkőzés, a lengyelek szerezték meg a vezetést, de az első tíz perc után már a magyar válogatottnál volt az előny. 7–6-os állást követően ez már egyszer sem változott meg, a félidőre 14–11-es magyar előnnyel vonultak a felek.

A második félidőben már sokkal magabiztosabban játszott ifj. Kiss Szilárd együttese, a játékrészt 6–0-s sorozattal kezdtük. A lengyelek teljesítménye visszaesett, a magyaroké feljavult az idő előrehaladtával, a két csapat közötti különbség pedig egyre csak nőtt. Végül 14 gólos különbséggel, 30–16-ra múlta felül a magyar válogatott Lengyelország U20-as csapatát.

A mérkőzés legjobbjának Farkas Johannát választották meg, aki 7 gólt szerzett.

Magyarország ezzel a győzelemmel, a másik mérkőzés eredményétől függetlenül megnyerte csoportját. A tornán a csoportok első két helyezettje jut tovább a középdöntőbe, a legjobb nyolc között egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna.

Az ifj. Kiss Szilárd által irányított 2002-es korosztály 2019-ben az U17-es, 2021-ben az U19-es Eb-n szerzett aranyérmet.

KÉZILABDA
NŐI U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
H-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Lengyelország 30–16
(14–11)
MAGYARORSZÁG:Bukovszky, Christe (kapusok), Ballai 4 (2), Besszer 2, Faragó 1, Farkas 7 (2), Ferenczy 1, Juhász 3, Kajdon 3, Kiss, Koronczai 4 (1), Kukely, Mlinkó, Török 2, Vámos 1, Vártok 2. Szövetségi edző:ifj. Kiss Szilárd
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1

A csoport másik mérkőzésén
Egyiptom–Egyesült Államok 34–11

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3
3


115–41 +74 6
2. Egyiptom 3
2

1
81–75 +6
4
3. Lengyelország 3
1
2
78–71 +7
2
4. Egyesült Államok
3

3
30–117 –87 0

Korábban játszották
Magyarország–Egyiptom 39–20 (18–10)
Magyarország–Egyesült Államok 46–5 (23–2)

A női juniorválogatott további programja a szlovéniai világbajnokságon
Június 27., hétfő

Magyarország–Svájc (Tv: Sport 1)
Június 28., kedd
Horvátország–Magyarország (Tv: Sport 1)

A női U20-as válogatott kerete
Kapusok:Bukovszky Anna, Christe Dalma, Zsigmond Panna
Jobbszélsők:Csáki Lilla, Vártok Tamara
Jobbátlövő:Ferenczy Diána
Irányítók:Farkas Johanna, Kajdon Blanka
Beállók:Faragó Luca, Kiss Dorottya, Török Lilly
Balátlövők:Ballai Borbála, Besszer Borbála, Juhász Gréta, Koronczai Petra, Kukely Anna, Mlinkó Zsófia
Balszélsők:Mérai Maja, Vámos Míra
Szövetségi edző:ifj. Kiss Szilárd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik