Vágólapra másolva!
A címvédő Barcelonával is azonos csoportba került a magyar bajnok Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája pénteki sorsolásán.

A férfi BL végjátékában 2010 óta rendeznek négyes döntőt, és a katalánok voltak az elsők, akik a kölni tornán meg tudták védeni címüket, mivel a tavalyi sikerüket követően idén is győztek. Az idei fináléban hétméteres-párbajban nyertek a lengyel Kielce ellen, amely szintén a Szeged csoportjába került.

A Bécsben megtartott sorsoláson elhangzott, hogy mindkét magyar csapatnak lesz német, francia, lengyel és dán ellenfele.

Az előző szezonban BL-negyedik és bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém megkapta a lengyel Orlen Wisla Plockot is, amelyet korábbi vezetőedzője, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő.

Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain is. Leimeter Csaba együttese, a horvát PPD Zagreb is a veszprémieknek jutott.

A Veszprém Fazekas Gergő és Máthé Dominik csapataival került egy csoportba Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az első fordulót szeptember 14-15-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák.

A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.

Az ukrajnai háború miatt az orosz Csehovszkije Medvegyi és a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel majd, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták.

A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik.

A csoportbeosztás:
A csoport:
Telekom Veszprém (magyar), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), GOG Gudme (dán), Porto (portugál), Orlen Wisla Plock (lengyel), Dinamo Bucuresti (román), PPD Zagreb (horvát)

B csoport:
Pick Szeged, Barcelona (spanyol), Lomza Industria Kielce (lengyel), HBC Nantes (francia), THW Kiel (német), RK Celje PL (szlovén), Aalborg HB (dán), Elverum HB (norvég)