Vágólapra másolva!
Edzője rekordjának megdöntésére készül a 22 éves magyar rúdugró, Klekner Hanga, aki 1965-ben a férfi bajnokságot is megnyerhette volna.

Sorozatban harmadszor lett országos bajnok a női rúdugrók mezőnyében a debreceni Klekner Hanga, aki 2020-ban 405-tel nyert aranyérmet, tavaly 425-tel, idén pedig 445 centiméterrel. Már önmagában ebből a számsorból is kitűnik, hogy a 22 éves magyar listavezető szépen halad előre, és ha így folytatja, a 455 centiméteres országos csúcs megjavítására is képes lehet. Ami azért sem lenne mindennapi esemény, mert a rekordot immár 16 esztendeje az edzője, Szabóné Molnár Krisztina tartja.

"Az elmúlt négy esztendő leforgása alatt nagyon sokat tanultam a Szabó házaspártól, és úgy érzem, hogy ezt az eredményeim is tükrözték. Előbb Dezső foglalkozott velem, aki tízpróbázóként olimpiai negyedik helyezést ért el, rúdugrásban pedig 540 centiméterig jutott, aztán Krisztina, a felesége vette át a váltóbotot, aki tornászként és atlétaként is olimpiai résztvevő lehetett, ezért is örvendhet nagy tiszteletnek" - nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a debreceniek büszkesége.

Hanga azért költözött négy éve a fővárosba, mert itt kezdte el az egyetemi tanulmányait, de a családi otthon elhagyásában az is közrejátszott, hogy Budapesten lényegesen jobbak voltak a fedettpályás edzések lehetőségei. Az önállósulás útjára lépett, debreceni életét budapestire váltva, amelynek előnyeit és hátrányait is megtapasztalhatta, miközben az egyetemi tanulmányok és az élsport feladatait összehangolva haladt magabiztosan előre.

"Első nemzetközi versenyeimen, így az U20-as világbajnokságon is Géczi Gergőnek, a debreceni edzőmnek köszönhetően vehetettem részt, ő segített hozzá, hogy 415-öt is ugrottam, de aztán be kellett látnom, hogy a fejlődésem érdekében váltanom kell - folytatta a pszichológusnak készülő, és hamarosan már a mesterképzés „hajrájához" érkező Hanga.

Tizenévesként a teniszbe is belekóstolt, sőt, 2013-ig a korosztályos versenyeken a "jegyzett" játékosok közé is tartozott, ahhoz viszont, hogy a ranglétrán ennél is feljebb léphessen, erősödnie kellett volna, és felépítenie magát a labdajáték igazán nagy kihívásaira.

Amióta ráfeküdt az atlétikára, sokoldalú felkészítésben részesül, ezzel magyarázható, hogy a World Athletics adatbázisa szerint kilenc versenyszámban is kipróbálta magát,

kezdve a 200 és a 800 métertől, a 100 gáton, a magas- és távolugráson, a súlylökésen, a gerelyhajításon és hétpróbán keresztül egészen a rúdugrásig, amely utóbbi a sportolói önmegvalósításának középpontjába került.

"Legutóbb, amikor a harmadik országos bajnoki aranyamat is sikerült megszerezni, a győztes ugrásban érzésem szerint 5-10 centiméter benne maradt, ezért gondolom úgy, hogy előbb vagy utóbb az országos csúcs beállítására, vagy talán a megdöntésére is képes lehetek.

folytatta Hanga, aki azért is választotta a pszichológiai tudományok tanulmányozását, és vett részt sportmentáltréner képzésben is, mert versenyzői pályafutásának befejezése után szívesen foglalkozna atlétatársai és más sportágak képviselőinek mentális felkészítésével. A tanultakból már most is gyakran profitálhat, amikor a nagy versenyek előtt a saját lelkületét is próbálja "formába hozni".

Klekner Hanga és edzője Forrás: facebook.com/sporthirszolgalat/photos/

Szinte hihetetlen, hogy Klekner Hanga a 445 centiméteres új egyéni csúcsával az 1965. évi országos bajnokságon a férfiak rúdugró versenyében is győztes lehetett volna.

Már ez az összehasonlítás is meghökkentő Hanga számára, még inkább az, hogy 1996-ban, az atlantai olimpia évében - ami nem is volt olyan régen - még a női világcsúcstartók listájára is felkerülhetett volna a neve azzal a teljesítményével, amivel az elmúlt hétvégén a Lantos Mihály Sportközpontban megrendezett országos bajnokságon rukkolt ki. A világ legjobbja ugyanis akkor a "Bubka-módra" sorozatban világrekordot javító ausztrál Emma George éppen 445-nél tartott.

"Tényleg? Nem hiszem el!" - így reagált Hanga, amikor megtudta, hogy mit ért volna a tudása évekkel ezelőtt.

amelynek mindig voltak nagy sztárjai és a jövőben is lesznek, akik példaképként állnak a fiatalok előtt" - tette hozzá.

A háromszoros magyar bajnok azt is elmondta, mit vár magától az idei müncheni Európa-bajnokságon, majd jövőre a budapesti világbajnokságon

"Kezdem azzal, hogy az idei évemet akkor zárnám boldogan és 2023-ra gondolva optimistán, ha résztvevője lehettem az Európa-bajnokságnak. Az EA rangsorában jelenleg a 17. helyen állok, ami a 460 centiméteres nevezési szint elérése nélkül is zöld utat biztosíthat, de nyugodtabb lennék, ha a hétvégi németországi nemzetközi versenyemen még egyszer sikerülne javítanom az egyéni csúcsomon. 2023 Budapest? Felnézek az égre, és azt mondom magamban: "Hanga ott kell lenned!" - zárta kifejezően gondolatait a magyar női rúdugrás jelenlegi legeredményesebb képviselője.

Forrás