F1: Hamilton beszólt Verstappennek, Binotto elmagyarázta a döntésüket

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 22:23
null
A Ferrari döntése Charles Leclerc (balra) futamgyőzelmébe került a Brit Nagydíjon (Fotó: AFP)
Kaotikus futamot hozott a Formula–1-es Brit Nagydíj, amelyen láthattunk horrorbalesetet, egy újabb rossz Ferrari-döntést, majd Carlos Sainz Jr. első futamgyőzelmét. A spanyol versenyző megkönnyebbülve érzi magát, miután F1-es pályafutása során először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, ám a diadal Charles Leclerc-é is lehetett volna. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmagyarázta, miért döntöttük úgy, hogy csak Sainzot hívják ki újabb kerékcserére a futam hajrájában, míg az is kiderült, mi hátráltatta a győzelemre egy ideig szintén esélyes Max Verstappent Silverstone-ban. A címvédőnek egyébként Lewis Hamilton kissé odaszúrt a futamot követően, s üzent a nagy balesetet szenvedő Csou Kuan-jü és Alexander Albon is.

 

Bár nem volt könnyű dolga a silverstone-i futamon, Carlos Sainz Jr. pályafutása első győzelmére tudta váltani legelső pole pozícióját. A Ferrari versenyzője úgy érzi, végre megkönnyebbülhet, és megbizonyosodott arról, hogy ha kellően hisz magában valaki, annak meglesz az eredménye.

„Nem hazudom, az első győzelem mindig egy kisebb megkönnyebbülés – ismerte el Sainz. – Bár tegnap nem ezt éreztem a pole pozíció elérve, a futam esetében erről van szó. Végre van egy F1-es győzelmem, és biztosan küzdeni fogok a továbbiakért. Igazából sosem kételkedtem abban, hogy egy nap eljön ez a győzelem. Habár ez az év eddig kemény volt számomra, tudtam, hogy már Monacóban is nyerhettem volna, aztán Kanadában is nagyon közel voltam hozzá, szóval csak időre volt szükségem, hogy történik majd valami olyan az egyik versenyen, ami a győzelmemhez vezet. Ha valamit megtanított nekem ez a sport, akkor az az, hogy mindig hinni kell.”

Charles Leclerc gumihátrányát kihasználva és gyönyörű csatákat bemutatva Sergio Pérez dobogóra állhatott Silverstone-ban. A mexikói versenyző úgy érzi, végre igazi csatákat vívhatott, és különösen élvezte, hogy Lewis Hamilton ellen is megküzdhetett.

„Amikor a biztonsági autót a pályára küldték, a negyedik helyen voltam, és jók voltak az esélyeim – emlékezett vissza Pérez. – Az utolsó körök fantasztikusan sikerültek, a junior éveimre emlékeztettek, amikor csak versenyeztünk és jól éreztük magunkat. Nagyon jót csatáztam Lewisszal, rég volt már, hogy mi ketten ilyen jót versenyeztünk, és ott volt Charles is, aki nagyon agresszív, ugyanakkor sportszerű volt. Biztos vagyok abban, hogy a rajongók nagyon élvezték ezt.”

73. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:42.249
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:28.942
JÚLIUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.901
Időmérő 1. Sainz 1:40.983
JÚLIUS 3, VASÁRNAP
A verseny: 1. Sainz, 2. Pérez, 3. Hamilton
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 10., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 24., 15.00
Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 31., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel érkezett Silverstone-ba, és szemlátomást jobban ment Lewis Hamiltonnak is a hazai versenyén, mint a korábbi összecsapások többségén. A hétszeres világbajnok szintén dobogóra állhatott, majd a futam után odaszúrt Max Verstappenek, amikor a tavalyi verseny első körében történt ütközésükhöz viszonyította a mostani futam végi csatáját Leclerc ellen.

„Charles nagyszerű munkát végzett, nagyon élveztem a csatánkat. Nagyon okos versenyző, teljesen más volt, mint amit tavaly tapasztaltam a Copse-ban – nyilatkozta Hamilton. – Mindketten probléma nélkül mentünk át azon a kanyaron, és bár az előzéshez szükségünk volt a gumielőnyre, nagyszerűen alakult ez a hétvége. Mindent beleadtam, még a Ferrarikat is próbáltam elkapni, de túl gyorsak voltak. Óriási bónusz a számunkra, hogy dobogóra állhattam. Csak mentem és mentem, és a tempónk mindkét gumikeveréken elég jó volt.”

Charles Leclerc már a futam elején átélt néhány kemény pillanatot, amikor Pérezzel csatázva összeért a két autó, de az újabb győzelmet akkor bukta el, amikor a futam hajrájában a Ferrarinál úgy döntöttek, csak Sainzot hívják ki újabb kerékcserére a biztonsági autós korlátozás alatt.

„Előtte nagyon gyorsak voltunk, pedig az első körben azt hittem, máris vége a versenyemnek – mondta a monacói. – Végül sikerült megtalálnunk a megfelelő egyensúlyt, változtattunk kicsit a beállításokon, és úgy tűnt, jól állunk a győzelmet illetően. Aztán amikor bejött a biztonsági autó, úgy döntöttünk, hogy az első helyen álló autó kinn marad, és az azt követő kap új gumikat, ami nem jött jól nekem, és ez csalódást keltő. Kívülről úgy, hogy nem vagy tudatában az összes tényezőnek, nehéz megítélni a helyzetet. Persze nagyon frusztrált vagyok, mert ez ahhoz vezetett, hogy nagyon nehézzé vált a futamom onnantól kezdve. A csapattal közösen megpróbálunk rájönni, hogy van-e valami, amit jobban csinálhattunk volna.”

A Ferrari döntéséről megkérdezték az istálló csapatfőnökét, Mattia Binottót is, aki elmagyarázta, miért csak Sainz kaphatott új gumikat.

„Túl közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy mindkettejüket kihívjuk – fogalmazott az olasz szakember. – A második helyen érkező mindenképp időt veszített volna a kerékcserénél, és visszaesett volna a mezőnyben. De miért döntöttünk úgy, hogy csak Carlos álljon ki? Azért, mert Charles jobb pozícióban volt a pályán, és megtarthatta a vezetést. Az ő abroncsai hat vagy hét körrel amúgy is frissebbek voltak, mint Carlosé.”

ALBONT KIENGEDTÉK A KÓRHÁZBÓL
Csou Kuan-jü mellett Alexander Albon is nagy balesetet szenvedett az első körben, a thaiföldi versenyzőt ráadásul az orvosi központban elvégzett vizsgálatok után helikopterrel a közeli kórházba szállították át további kivizsgálásra. Néhány órával a futamot követően aztán Albon a közösségi médiában jelezte, jól van, és azóta kiderült, mivel az orvosok nem találtak sérülésre utaló jeleket, elhagyhatta a kórházat.

Átmenetileg kétszer is vezette a versenyt Max Verstappen, aki azonban csak a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót Silverstone-ban. A címvédő nagyon szenvedett az autójával a futam nagy részében, ami után elárulta, mi is történt vele pontosan.

„Még nem kérdeztem utána, mennyit veszítettem, de Carlosszal már beszéltem, és megkérdezte, mi történt velem, mert darabok estek le az autómról – árulta el Verstappen. – Amikor kiszálltam belőle, megnéztem a padlólemezt, aminek a teljes bal oldala le volt szakadva. Amikor Carlos hibája után az élre álltam, az ötös kanyarban volt némi törmelék, és amikor odaértem, már az ideálisan íven volt. Nem ránthattam el a kormányt drasztikusan balra vagy jobbra, úgyhogy átmentem rajta, de belement a padlólemezembe, és mindent tönkretett. Defektnek éreztem, hiszen hirtelen nem volt jó az egyensúlyom, és nagy lett a túlkormányzottság. Emiatt a kerékcsere mellett döntöttünk, de az autót ezután is nagyon nehéz volt vezetni. Az, hogy hetedik lettem, nem rossz eredmény ahhoz képest, mennyire megsérült az autóm.”

Az utóbbi évek egyik, ha nem a legnagyobb, balesetét szenvedte el Csou Kuan-jü a rajtot követően. A kínai versenyző Alfa Romeója ráadásul a gumifal és az a mögött húzódó kerítés közé esett be, ami megnehezítette a sportbíróknak, hogy kiszedjék őt az autójából. Az eset után még a szintén kieső George Russell is azonnal odasietett, hogy megnézze, jól van-e a versenytársa, aki szerencsére egyáltalán nem sérült meg a roppant ijesztő balesetben, s utóbb üzent az érte aggódóknak.

„Rendben vagyok, a glória ma megmentette az életemet. Köszönöm mindenkinek a kedves üzeneteket” – írta Csou a közösségi médiás felületein.


A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:21.20.440
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull 3.779 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 6.225 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 8.546 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 9.571 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 11.943 mp h.
7. Max Verstappen holland Red Bull 18.777 mp h.
8. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 18.995 mp h.
9. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 22.356 mp h.
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 24.590 mp h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 26.147 mp h.
12. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 32.511 mp h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 32.817 mp h.
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 40.910 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 37
Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 26
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 20
George Russell brit Mercedes 0
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 0
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 6 7 8 2 181
2. Sergio Pérez 1 6 8 2 147
3. Charles Leclerc 2 4 8 3 138
4. Carlos Sainz Jr. 1 6 8 2 127
5. George Russell - 3 9 - 111
6. Lewis Hamilton - 3 9 1 93
7. Lando Norris - 1 7 1 58
8. Valtteri Bottas - - 7 - 46
9. Esteban Ocon - - 7 - 39
10. Fernando Alonso - - 6 - 28
11. Pierre Gasly - - 3 - 16
12. Kevin Magnussen - - 4 - 16
13. Sebastian Vettel - - 4 - 15
14. Daniel Ricciardo - - 3 - 15
15. Cunoda Juki - - 3 - 11
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 5
17. Mick Schumacher - - 1 - 4
17. Alexander Albon - - 2 - 3
19. Lance Stroll - - 3 - 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 328
2. Ferrari 265
3. Mercedes 204
4. McLaren-Mercedes 73
5. Alpine-Renault 67
6. Alfa Romeo-Ferrari 51
7. AlphaTauri-Red Bull 27
8. Haas-Ferrari 20
9. Aston Martin-Mercedes 18
10. Williams-Mercedes 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik