Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság első fordulójának záró mérkőzésén a Manchester City a norvég Erling Haaland két góljával 2-0-ra nyert a West Ham United vendégeként a londoni olimpiai stadionban.

A bajnoki címvédő manchesteri csapat múlt hétvégén 3-1-re elveszítette a Liverpool elleni Szuperkupa-döntőt, a találkozó után pedig a Borussia Dortmundtól megvásárolt Erling Haaland a mémgyárosok céltáblája lett, ugyanis hatalmas helyzeteket hagyott ki.

A 22 éves norvég sztár azonban vasárnap este berúgta a Premier League ajtaját. Az első félidőben megsérült Lukasz Fabianski helyére beállt Alphonse Areola húzta el a ziccerben kilépő Haaland lábát, aki a megítélt tizenegyest a jobb alsó sarokba lőtt.

  • Ezzel a brazil válogatott Alexandre Pato után Haaland lett a második játékos a Premier League történetében, aki a bemutatkozó mérkőzésén büntetőt harcolt ki, majd sikeresen értékesítette azt.
Erling Haaland halálos fegyver a kapu előtt Forrás: AFP/Justin Tallis

A folytatásban a City kontrollálta a játékot, a 65. percben pedig Haaland újabb gólt szerzett. A belga karmester Kevin De Bruyne tökéletes kiugratásával lépett ki a leshatárról, majd 12 méterről a jobb alsó sarokba tekert a kivetődő Areola mellett.

  • Sergio Agüero után ezzel Erling Haaland lett a második City-játékos, aki két góllal mutatkozott be a Premier League-ben.

Az utolsó szűk fél órában a Manchester City uralta a mérkőzést, a West Ham Unitednak esélye sem volt szépítésre, így bajnoki címvédő könnyen győzelemmel kezdte a Premier League idei szezonját.

Premier League, 1. forduló:
West Ham United-Manchester City 0-2 (0-1)
gólszerző: Haaland (36.-11-esből, 65.)