NB I: nyáron visszatért, most mégis távozik a középpályás Angyalföldről

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.08. 18:33
null
Vernes Richárd közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasassal (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozik a csapattól Vernes Richárd.

A 30 éves középpályás a Honvéd színeiben mutatkozott be az élvonalban, ahonnan a 2016–2017-es idény közben távozott Paksra, de féléves kitérő után tovább is állt az akkor másodosztályú Zalaegerszeghez. Egy évvel később ismét az NB I-be, a DVTK-hoz igazolt, aztán légiósnak állt Izraelbe (Hapoel Kfar-Szaba), majd 2019 decemberében az akkor NB II-es Vasas játékosa lett.

Angyalföldön az elmúlt két és fél évben 30 mérkőzésen lépett pályára, 2021 augusztusában a szintén másodosztályú ETO FC Győrhöz került kölcsönbe.

Vernes az előző idény végén visszatért a fővárosi piros-kékekhez, de csak a harmadosztályú tartalékcsapattal végezte a felkészülést, s augusztus 8-án közös megegyezéssel szerződést bontott az angyalföldiekkel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:Baráth Botond
(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként),Deutsch László(Puskás Akadémia),Dombó Dávid(Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Géresi Krisztián(Mol Fehérvár FC),Hidi Patrik(Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan – Szerbia), Novothny Soma(Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Zimonyi Dávid(Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:Iyinbor Patrick(Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek: Birtalan Botond(III. Kerületi TVE),Farkas Gábor(BFC Siófok),Józsa Marcell(Balatonfüredi FC),Kleisz Márk(III. Kerületi TVE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Komáromi György(Puskás Akadémia)
Távozók:
Kiss-Szemán Péter(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Kovács Milán(szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr),Murka Benedek(Csákvár),Rétyi Róbert(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Terbe Botond(Pécsi MFC),Tóth Bence(szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szatmári Lóránd (Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Vernes Richárd, Viczián Ádám(Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Balajti Ádám(Tiszakécske),Molnár Zsombor(Dorog), Bánfalvi Dániel(Komárom VSE, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik