Millkommen: Werner lemond 35 millió euróról a visszatérésért!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.08.08. 19:44
null
Fotó: AFP
Agyzsibbasztó hazai és külföldi történések ide, forró nyár és még forróbb nyári események oda, ezen a nyáron sem kerülhetjük el, hogy ráncba szedjük a futball topligáinak átigazolásait, és egyáltalán nem mellékesen nagyon sok harasztot megzörgessünk. Sohasem látott árak, sohasem látott fizetések, mindenki eladó és megvehető (még mindig a labdarúgásról beszélünk), nem csoda, hogy a mai szurkoló a legváratlanabb pletyka és hír olvastán sem rezzen már meg. Nézzük, mit adott mára nekünk a nemzetközi piac és a nemzetközi szaksajtó! A mostani körünket szokás szerint Angliában kezdtük, Olaszországban folytattuk, hogy onnan érkezzünk el Franciaországon át Németországba.

 

 

A Marca szerint Willi Orbánék lesznek a nyár transzfergyőztesei – írtuk tavaly, amikor a neves spanyol lap leborult a lipcsei futballcsapat szakértői előtt. Nos, a Marca tavaly megjósolta az idei történéseket is, ugyanis az RBL nagyon aktív volt már eddig is, de a java még hátra van.

Néhány héttel ezelőtt áttekintettük már a gárda nyári tevékenységeit: érkezett 26 millió euróért az angol topcsapatok elől megszerzett David Raum, 12 milliós, kedvezményes áron az osztrák szűrő, Xaver Schlager, ingyen a rutinos kapus, Janis Blaswich; a létszámon felüli játékosokat pedig jó áron adták el, Tyler Adams 17, Hvang Hi Csan 16.7, Brian Brobbey 16.35, Ademola Lookman 9, Eric Martel 1.2, Noah Ohio 1.19 millió eurót hozott a konyhára, és kaptak egy kis pénzt Tom Krauss kölcsönadásáért és Yvon Mvogo elengedéséért is.

Nagyobb veszteség csak az egyszeres francia válogatott jobbhátvéd Mukiele távozása (12 milliót adott érte a PSG), de az ő szerződése jövőre lejárt volna, és távozni akart. A csapatban két vérbeli jobbhátvéd maradt: Benjamin Henrichs és a a holland U19-es válogatott Solomon Bonnah, akit néhány évvel ezelőtt 130 ezer euróért vettek az Ajax serdülőcsapatától. Sőt Mohamed Simakan és Lukas Klostermann is képes a védelem jobb oldalán játszani – a 18.8 millióért vett Josko Gvardiol pedig középen és a bal oldalon. Gvardiol óriási tehetségként érkezett, aranyáron, és miután megállta a helyét, és még csak húszéves, topcsapatok állnak érte sorba, a legutóbbi hírek szerint a Manchester City 80 millió eurót ajánlott érte!

Őrültnek tűnik az összeg, de a Leicester City éppen ennyit kér Wesley Fofanáért, és ő nem annyira rutinos, mint a horvát játékos, akit a Chelsea, a Juventus és a Tottenham is figyel. A Lipcse visszautasította a kérőt, mint ahogyan nem adta el Christopher Nkunkut sem a PSG-nek, sem a Manchester United, Arsenal, Chelsea, Newcastle United négyesnek.

Raum érkezésével Angelino kiszorult a kezdőből és kölcsönbe Hoffenheimbe távozott. Húszmillióért vették, a játékjoga tízmillióval többet ér, az FC Barcelona, a West Ham United, a Brighton és a Nottingham Forest orra elől a jelek szerint igen logikus módon a Hoffenheim viszi el: kölcsönbe, húszmilliós vételi opcióval. A spanyol játékos 98 lipcsei mérkőzésén 40 kanadai pontot szerzett, a keretben Raum és Gvardiol mellett Marcel Halstenberg is balhátvéd, sőt Klostermann is bevethető ezen a poszton.

Igen drága csalódás a 18 millióért vett spanyol középpályás, Ilaix Moriba, aki közel áll most a Crystal Palace-hoz, az angol csapattól húszmillióért vett csatár, Alexander Sörloth a Galatasarayjal, a Fenerbahcével és a Besiktasszal tárgyal.

De az igazi transzferpetárdákat augusztus közepére tartogatta a Lipcse.

Nem jött össze a nagy áttörés a Chelsea színeiben a most 26 éves Timo Wernernek: nem rossz mutató a 89 mérkőzésen szerzett 23 gól és 21 gólpasszt, de nem tudott folyamatosan magas szinten teljesíteni, és fontos mérkőzéseken hatalmas gólhelyzeteket hagyott ki. Most visszatér Lipcsébe, ahol 156 találkozón 130 kanadai pontig jutott, a fizetésében állítólag már egy hónappal ezelőtt megegyezett a régi csapatával.

Nyilván a Chelsea megpróbálja Gvardiol árába beleszámolni a németet, a tárgyalások folynak, a Bild szerint a londoniak korábban egy 78 millió eurós ajánlatott tettek a horvát védőért. Werner kész áldozatot hozni a játéklehetőségért, minden bizonnyal a válogatottra is tekintettel: az éves 17 millió eurós bruttó fizetése feléről hajlandó lemondani.

Tekintve, hogy 2025-ig írt alá a Chelsea-hez, és biztosan vannak a szerződésében egyéni és csapatsikerek esetén járó bónuszok, illetve a most divatos hűségbónuszok, amelyek a szerződések utolsó éveiben esedékesek, alsó hangon kész Werner 35 millió eurónak búcsút inteni a Lipcse kedvéért!

 

Az RB-csoport működését ismerve hamarosan Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik örökébe léphet Salzburgból Benjamin Sesko. A 19 éves szlovén csatárért már most kész hatalmas összeget fizetni a Milan, a Dortmund, a Bayern München, a Borussia Mönchengladbach, az MU és a Newcastle, de ha Sesko az osztrák után a német Bundesligában is bizonyítana, természetesen a „nagy testvérben”, akkor tényleg megadnák érte a 60 millió eurót…

Az osztrákok 20-25 millióért adhatják fel Seskót, írja egy szlovén újságíró, de a pénz természetesen marad a „cég” berkein belül.

Alexander Sörloth szinte biztosan távozik a nyáron (Hvang Hi Csan, Noah Ohio, Brian Brobbey és Ademola Lookman is csatár a távozók közül), Yussuf Poulsen éppen sérült (ő 325 mérkőzésen 81 góllal és 58 gólpasszal segítette a Lipcsét, de az előző idényben csak hét, azelőtt tíz kanadai pontot szerzett a bajnokságban), így csak André Silvára számíthat a szakvezetés ebben a csapatrészben.

Egyelőre…

Aligha érkezik így már a stuttgarti ék, Sasa Kalajdzic, de a Mainz kétszeres német válogatott szűrője, Anton Stach vagy frankfurti kollégája, a svájci Djibril Sow inkább kiköthet az RBL-nél: a rutinos olvasóinknak mondanunk sem kell, hogy az osztrák középső középpályás, Konrad Laimer sok szakértő szerint fél lábbal már bőrnadrágba bújt…

De nyilván hosszasan alkudoznak még az átigazolási díjon, Laimer ugyanis távozni szeretne, a szerződése jövőre lejár.

Laimert a Lipcse hétmillió euróért vette – nem nehéz kitalálni, honnan, most a Dortmund, az Aston Villa és a Manchester United is figyelemmel követi az eseményeket vele kapcsolatban.

Ha már a Hoffenheimmel kezdtük az átigazolások sorát, zárjunk a sinsheimi csapattal, pontosabban a csapatot nemrégiben otthagyó Florian Grillitschcsel! A 27 éves, ereje teljében lévő osztrák középhátvéd, védekező és középső középpályás ingyen igazolható, egyik kérője a Lipcse, míg a másik a kilenc: a Brighton, a Fiorentina, a Galatasaray, a Trabzonspor, a Dortmund, a Lazio, a Wolfsburg, a Leeds United és a West Ham.

Rutinos transzfersorozat-olvasóknak elég csak annyit megemlíteni, hogy a játékos minden kérőjével a középpályás édesapja tárgyalt, és ez csak nagyon ritkán vezet jóra. A futballista levonta a következményeket, ügynököt váltott, és megtiltotta az édesapjának, hogy részt vegyen bármilyen bértárgyaláson…

 

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2022 NYARA

FC AUGSBURG
Érkezett:
Arne Maier (Hertha, kölcsön után végleg, 5000000 euró), Maximilian Bauer (Greuther Fürth, ingyen), Ermedin Demirovic (Freiburg, ingyen), Elvis Rexhbecaj (Wolfsburg, 1 700 000 euró), Julian Baumgartlinger (Leverkusen, ingyen)
Kölcsönből vissza:Maurice Malone (Heidenheim), Felix Götze (Kaiserslautern)
Távozott:Jan Morávek (Bohemians, ingyen), Alfred Finnbogason (szerződése lejárt), Michael Gregoritsch (Freiburg, ingyen)
Kölcsönbe: Lasse Günther (Jahn Regensburg)
Kölcsönből vissza:Andi Zeqiri (Brighton)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett:
Adam Hlozek (Sparta Praha, 13000000)
Kölcsönből vissza:Mitchell Weiser (Werder Bremen), Joel Pohjanpalo (Caykur Rizespor), Nadiem Amiri (Genoa)
Távozott:Lucas Alario (Eintracht Frankfurt, 6000000), Julian Baumgartlinger (Augsburg, i.), Mitchell Weiser (Werder Bremen, i.)
Kölcsönbe:Sadik Fofana (Nürnberg), Lennart Grill (Union Berlin)

FC BAYERN MÜNCHEN
Érkezett:
Sadio Mané (Liverpool, 32000000), Ryan Gravenberch (Ajax, 18500000), Nusszair Mazraui (Ajax, i.), Gabriel Vidovic (Bayern München II), Matthijs de Ligt (Juventus, 67 000 000), Mathys Tel (Rennes, 20 000 000)
Kölcsönből vissza:Lars Lukas Mai (Werder Bremen), Joshua Zirkzee (Anderlecht), Chris Richards (Hoffenheim), Ron-Thorben Hoffmann (Sunderland), Adrian Fein (Dynamo Dresden)
Távozott:Marc Roca (Leeds United, 12000000), Lars Lukas Mai (Lugano, 1600000), Ron-Thorben Hoffmann (Eintracht Braunschweig, 300000), Niklas Süle (Borussia Dortmund, i.), Corentin Tolisso (Olympique Lyon, i.), Christian Früchtl (Austria Wien), Omar Richards (Nottingham Forest, 8 500 000), Robert Lewandowski (Barcelona, 45 000 000),Chris Richards (Crystal Palace, 12 000 000), Tanguy Nianzou (Sevilla, 16 000 000)
Kölcsönbe:
Malik Tillman (Rangers)

VFL BOCHUM
Érkezett:
Philipp Förster (VfB Stuttgart, 300000), Philipp Hofmann (Karlsruhe, i.), Kevin Stöger (Mainz, i.), Jacek Góralski (Kajrat Almati, i.), Jordi Osei-Tutu (Arsenal U23, i.), Konsztantinosz Sztafilidisz (Hoffenheim, 250 000), Jannes Horn (1. FC Köln, i.), Lys Mousset (Sheffield United, i.)
Kölcsönbe:Saidy Janko (Real Valladolid), Ivan Ordec (Dinamo Moszkva), Dominique Heintz (Union Berlin)
Kölcsönből vissza:Silvere Ganvoula (Cercle Bruges)
Távozott:Armel Bella-Kotchap (Southampton, 10000000), Maxim Leitsch (Mainz, 3500000), Sebastian Polter (Schalke, 1500000), Robert Tesche (Osnabrück, i.), Milos Pantovics (Union Berlin, i.), Herbert Bockhorn (szl.), Danny Blum (APOEL Nicosia, i.), Jürgen Locadia (Perszepolisz, i.)
Kölcsönből vissza:Eduard Löwen (Hertha), Elvis Rexhbecaj (Wolfsburg), Konsztantinosz Sztafilidisz (Hoffenheim)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett:
Karim Adeyemi (RB Salzburg, 30000000), Nico Schlotterbeck (Freiburg, 20000000), Salih Özcan (1. FC Köln, 5000000), Niklas Süle (Bayern München, i.), Marcel Lotka (Hertha, i.), Alexander Meyer (Jahn Regensburg, i.), Lion Semic (Dortmund U19), Jamie Bynoe-Gitten (Dortmund U19), Göktan Gürpüz (Dortmund U19), Sébastien Haller (Ajax, 31 000 000), Anthony Modeste (1. FC Köln, 5 100 000)
Távozott:Erling Haaland (Manchester City, 60000000), Steffen Tigges (1. FC Köln, 1500000), Roman Bürki (St. Louis City, i.), Marwin Hitz (Basel, i.), Marcel Schmelzer (visszavonult), Dan-Axel Zagadou (szl.), Axel Witsel (Atlético Madrid, i.)
Kölcsönből vissza:Reinier (Real Madrid), Marin Pongracic (Wolfsburg)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett:
Itakura Ko (Manchester City, 5000000), Oscar Fraulo (Midtjylland, 2000000)
Kölcsönből vissza:Rocco Reitz (St. Truiden), Hannes Wolf (Swansea City)
Távozott:Bénes László (Hamburg, 1500000), Matthias Ginter (Freiburg, i.), Keanan Bennetts (szl.), Breel Embolo (Monaco, 12 500 000)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett:
Jens Petter Hauge (Milan, kv., 12000000), Lucas Alario (Leverkusen, 6000000), Mario Götze (PSV, 4000000), Kristijan Jakic (Dinamo Zagreb, kv., 3500000), Hrvoje Smolcic (HNK Rijeka, 2500000), Aurélio Buta (Antwerpen, i.), Randal Kolo Muani (Nantes, i.), Faride Alidou (Hamburg, , i.), Jérôme Onguéné (RB Salzburg, i.)
Kölcsönbe: Luca Pellegrini (Juventus)
Kölcsönből vissza:Ali Akman (NEC)
Távozott:Steven Zuber (AEK Athén, kv., 1600000), Dominik Kohr (Mainz, kv., 1500 000), Rodrigo Zalazar (Schalke, kv., 1500000), Ajmen Barkok (Mainz, i.), Danny da Costa (Mainz, i.), Stefan Ilsanker (Genoa, i.), Erik Durm (Kaiserslautern), Enrique Herrero (Real Madrid U18), Martin Hinteregger (Sirnitz, i.), Goncalo Paciência (Celta Vigo), Filip Kosztics (Juventus, 12 000 000)
Kölcsönbe:Ragnar Ache (Greuther Fürth), Ali Akman (Göztepe), Jens Petter Hauge (Gent)
Kölcsönből vissza:Sam Lammers (Atalanta)

SC FREIBURG
Érkezett:
Daniel-Kofi Kyereh (St. Pauli, 4500000), Matthias Ginter (Mönchengladbach, i.), Robert Wagner (Freiburg II), Michael Gregoritsch (Augsburg, i.), Doan Ricu (PSV, 8 500 000), Merlin Röhl (Ingolstadt, 2 900 000)
Távozott:Nico Schlotterbeck (Dortmund, 20000000), Luca Itter (Greuther Fürth, kv., 300000), Janik Haberer (Union Berlin, i.), Ermedin Demirovic (Augsburg, i.)

HERTHA BSC
Érkezett:
Jessic Ngankam (Greuther Fürth, 2000000), Jonjoe Kenny (Everton, i.), Filip Uremovic (Rubin Kazany, i.),Wilfried Kanga (Young Boys, 4 000 000), Jean-Paul Boëtius (Mainz, i.),
Kölcsönbe:Ivan Sunjic (Birmingham City), Chidera Ejuke (CSZKA Moszkva)
Kölcsönből vissza:Jordan Torunarigha (Gent), Deyovaisio Zeefuik (Blackburn Rovers), Krzysztof Piatek (Fiorentina), Javairo Dilrosun (Bordeaux), Daishawn Redan (PEC), Dodi Lukébakio (Wolfsburg), Omar Alderete (Valencia), Eduard Löwen (Bochum)
Távozott:Arne Maier (Augsburg, kölcsönből vissza, 5000000), Jessic Ngankam (Greuther Fürth, kv, 1500000), Eduard Löwen (St. Louis City, 1000000), Anton Kade (Basel, 500000), Marcel Lotka (Dortmund, i.), Niklas Stark (Werder Bremen, i.), Isak Belfodil (szl.), Lukas Klünter (Arminia Bielefeld, i.), Javairo Dilrosun (Feyenoord, 5 000 000), Jordan Torunarigha (Gent, 3 500 000), Jurgen Ekkelenkamp (Antwerpen, 5 000 000)
Kölcsönbe:Alexander Schwolow (Schalke, 300000), Daishawn Redan (Utrecht), Santiago Ascacíbar (Cremonese)

TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett:
Finn Ole Becker (St. Pauli, i.), Grischa Prömel (Union Berlin, i.), Ozan Kabak (Schalke, 7 000 000),Stanley Nsoki (FC Bruges, 12 000 000)
Kölcsönbe:
Eduardo Quaresma (Sporting CP), Angelino (Leipzig)
Kölcsönből vissza:Szargisz Adamjan (FC Bruges), Mijat Gacsinovics (Panathinaikosz), Joao Klauss (St. Truiden), Melayro Bogarde (Groningen), Konsztantinosz Sztafilidisz (Bochum), David Otto (Jahn Regensburg)
Távozott:Joao Klauss (St. Louis City, 3200000), Mijat Gacsinovics (AEK Athén, 1000000), David Otto (St. Pauli), Florian Grillitsch (szl.), Havard Nordtveit (szl.), Konsztantinosz Sztafilidisz (Bochum, 250 000), Szargisz Adamjan (1. FC Köln, 1 500 000),David Raum (RB Leipzig, 26 000 000)
Kölcsönbe:Kasim Adams (Basel)
Kölcsönből vissza:Chris Richards (Bayern München)

1. FC KÖLN
Érkezett:
Luca Kilian (Mainz, kv., 2000000), Steffen Tigges (Dortmund, 1500000), Eric Martel (RB Leipzig, 1200000), Denis Huseinbasic (Kickers Offenbach, 50000), Linton Maina (Hannover, i.), Kristian Pedersen (Birmingham City, i.), Szargisz Adamjan (Hoffenheim, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Dimitriosz Limniosz (Twente)
Távozott:Salih Özcan (Dortmund, 5000000), Yann Aurel Bisseck (Aarhus, 670000), Tomás Ostrák (St. Louis City, i.), Louis Schaub (Hannover, i.), Jannes Horn (Bochum, i.), Anthony Modeste (1.FC Köln, 5 100 000)

RB LEIPZIG
Érkezett:
Xaver Schlager (Wolfsburg, 12000000), Janis Blaswich (Heracles Almelo, i.),David Raum (Hoffenheim, 26 000 000), Timo Werner (Chelsea, 20 000 000)
Kölcsönből vissza:Ilaix Moriba (Valencia), Frederik Jäkel (Oostende), Brian Brobbey (Ajax), Ademola Lookman (Leicester City), Alexander Sörloth (Real Sociedad), Tim Schreiber (Hallescher FC), Dennis Borkowski (Nürnberg), Eric Martel (Austria Wien), Yvon Mvogo (PSV), Tom Krauss (Nürnberg)
Távozott:Hvang Hi Csan (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 16700000), Eric Martel (1. FC Köln, 1200000), Sidney Raebiger (Greuther Fürth), Philipp Tschauner (visszavonult), Tyler Adams (Leeds United, 17 000 000), Yvon Mvogo (Lorient), Brian Brobbey (Ajax, 16 350 000), Nordi Mukiele (PSG, 12 000 000),Ademola Lookman (Atalanta, 9 000 000)
Kölcsönbe:Tom Krauss (Schalke, 500000), Josep Martínez (Genoa), Dennis Borkowski (Dynamo Dresden), Frederik Jäkel (Bielefeld), Tim Schreiber (Holstein Kiel), Noah Ohio (Standard Liege), Fabrice Hartmann (Sligo Rovers), Angelino (Hoffenheim)

1. FSV MAINZ 05
Érkezett:
Maxim Leitsch (Bochum, 3500000), Marcus Ingvartsen (Union Berlin, kv., 2300000), Delano Burgzorg (Heracles Almelo, kv., 2000000), Dominik Kohr (Eintracht Frankfurt, kv., 1500000), Anthony Caci (Racing Strasbourg, i.), Ajmen Barkok (Eintracht Frankfurt, i.), Danny da Costa (Eintracht Frankfurt, i.), Angelo Fulgini (Angers, 7 000 000)
Kölcsönből vissza:Edimilson Fernandes (Young Boys), Jonathan Meier (Hansa Rostock), Issah Abass (HNK Rijeka), Marlon Mustapha (Admira Wacker), Dimitri Lavalée (St. Truiden), Ronaël Pierre-Gabriel (Brest)
Távozott:Jeremiah St. Juste (Sporting CP, 9500000), Luca Kilian (1. FC Köln, kv., 2000000), David Nemeth (St. Pauli, 1300000), Dimitri Lavalée (Mechelen, 750000), Jonathan Meier (Dynamo Dresden, 200000), Kevin Stöger (Bochum, i.), Jean-Paul Boëtius (Hertha, i.), Daniel Brosinski (szl.), Moussa Niakhaté (Nottingham, 10 000 000)
Kölcsönbe:Ronaël Pierre-Gabriel (Strasbourg)
Kölcsönből vissza:Paul Nebel (Karlsruhe)

FC SCHALKE 04
Érkezett:
Thomas Ouwejan (AZ, kv., 2000000), Sebastian Polter (Bochum, 1500000), Rodrigo Zalazar (Eintracht Frankfurt, kv., 1500000), Tobias Mohr (Heidenheim, 1000000), Florent Mollet (Montpellier, 500000), Marvin Pieringer (Freiburg II, 500000), Justin Heekeren (Oberhausen, 180000), Leo Greiml (Rapid Wien, i.), Cédric Brunner (Bielefeld, i.), Josida Maja (Sampdoria, i.), Jordan Larsson (Szpartak Moszkva, i.)
Kölcsönbe:Tom Krauss (RB Leipzig, 500000), Alexander Schwolow (Hertha, 3000 000), Alex Král (Szpartak Moszkva)
Kölcsönből vissza:Hamza Mendil (Gaziantep), Rabbi Matondo (Cercle Bruges),Timo Becker (Hansa Rostock), Can Bozdogan (Besiktas), Ozan Kabak (Norwich City), Amin Harit (Marseille), Naszim Budzsellab (Ingolstadt)
Távozott:Timo Becker (Holstein Kiel, 460 000), Salif Sané (szl.), Martin Fraisl (szl.), Rabbi Matondo (Rangers, 3 000 000), Levent Mercan (Karagümrük, kv.), Hamza Mendil (Leuven, i.), Can Bozdogan (Utrecht, 500 000), Ozan Kabak (Hoffenheim, 7 000 000), Victor Pálsson (DC United, 500 000), Marius Lode (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:Naszim Budzsellab (HJK Helsinki), Reinhold Ranftl (Austria Wien), Marvin Pieringer (Paderborn)
Kölcsönből vissza:Itakura Ko (Manchester City), Marvin Pieringer (Freiburg II), Darko Csurlinov (VfB Stuttgart), Andreas Vindheim (Sparta Praha)

VFB STUTTGART
Érkezett:
Konsztantinosz Mavropanosz (Arsenal, kv., 3200000), Ito Hiroki (Júbilo Ivata, kv., 600000), Josha Vagnoman (Hamburg, 3 700 000), Juan José Perea (PASZ Jannina, 2 400 000),Luca Pfeiffer (Midtjylland, 2 850 000)
Kölcsönből vissza:Philipp Klement (Paderborn), Darko Csurlinov (Schalke), Maxime Awoudja (WSG Tirol)
Távozott:Pablo Maffeo (Mallorca, kv., 3000000), Philipp Förster (Bochum, 300000), Erik Thommy (Kansas City, i.), Alexis Tibidi (VfB Stuttgart II), Daniel Didavi (szl.),Orel Mangala (Nottingham Forest, 13 000 000)
Kölcsönbe:Alexis Tibidi (Altach), Roberto Massimo (Académico Viseu), Ömer Beyaz (Magdeburg), Mohamed Sankoh (Vitesse)
Kölcsönből vissza:Omar Marmus (Wolfsburg)

1. FC UNION BERLIN
Érkezett:
Jordan Siebatcheu (Young Boys, 6000000), Jamie Leweling (Greuther Fürth, 4000000), Milos Pantovics (Bochum, i.), Tim Skarke (Darmstadt, i.), Paul Seguin (Greuther Fürth, i.), Janik Haberer (Freiburg, i.), Danilho Doekhi (Vitesse, i.), Morten Thorsby (Sampdoria, 3 000 000), Diogo Leite (Porto, 500 000)
Kölcsönbe:Lennart Grill (Leverkusen)
Kölcsönből vissza:Rick van Drongelen (Mechelen), Pawel Wszolek (Legia Warszawa), Tymoteusz Puchacz (Trabzonspor)
Távozott:Taiwo Awoniyi (Nottingham Forest, 20500000), Marcus Ingvartsen (Mainz, kv., 2300 000), Grischa Prömel (Hoffenheim, i.), Suleiman Abdullahi (IFK Göteborg, i.), Andreas Luthe (Kaiserslautern), Leon Dajaku (Sunderland, kv., 1000 000), Bastian Oczipka (Bielefeld, i.), Anthony Ujah (Eintracht Braunscweig, i.), Pawel Wszolek (Legia Warszawa, i.), Andreas Voglsammer (Millwall)
Kölcsönbe:Endo Keita (Eintracht Braunschweig), Dominique Heintz (Bochum)

SV WERDER BREMEN
Érkezett:
Jens Stage (Köbenhavn, 4000000), Oliver Burke (Sheffield United, i.), Niklas Stark (Hertha, i.), Amos Pieper (Bielefeld, i.),Lee Buchanan (Derby County, i.), Mitchell Weiser (Leverkusen, i.)
Kölcsönből vissza:Jan-Niklas Beste (Jahn Regensburg), Benjamin Goller (Karlsruhe)
Távozott:Maik Nawrocki (Legia Warszawa, kv., 1500000), Jan-Niklas Beste (Heidenheim, 350000), Ömer Toprak (Antalyaspor, i.)
Kölcsönből vissza:Mitchell Weiser (Leverkusen), Roger Assalé (Dijon), Lars Lukas Mai (Bayern München)

VFL WOLFSBURG
Érkezett:
Jakub Kaminski (Lech Poznan, 10000000), Bartol Franjic (Dinamo Zagreb, 7500000), Patrick Wimmer (Bielefeld, 5000000), Kilian Fischer (Nürnberg, 2500000), Mattias Svanberg (Bologna, 9 000 000), Dzenan Pejcinovic (Augsburg U19, 1 250 000)
Kölcsönből vissza:Josuha Guilavogui (Bordeaux), Josip Brekalo (Torino), Marin Pongracic (Dortmund), Omar Marmus (Stuttgart), Elvis Rexhbecaj (Bochum)
Távozott:Xaver Schlager (RB Leipzig, 12000000), John Anthony Brooks (szl.), Kevin Mbabu (Fulham, 5 500 000), Elvis Rexhbecaj (Augsburg, 1 700 000)
Kölcsönből vissza:Dodi Lukébakio (Hertha)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva szerdán délben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik