Vágólapra másolva!
Kedden este a római úszó Európa-bajnokságon a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a nyolcadik helyen végzett a 200 méteres vegyesúszás döntőjében, míg a finálé másik magyar résztvevője, a 25 éves Sebestyén Dalma a hetedik lett. 

Női 200 méter vegyesen a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a harmadik, Sebestyén Dalma pedig a nyolcadik idővel jutott a keddi fináléba. Az elődöntőben minden szem Hosszúra szegeződött, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben. A 33 éves klasszis a hétfő eldöntőjében futamgyőztes lett, és azt mondta, úgy érzi mintha most az Eb vége felé kezdene javulni a mozgása.

Hosszú Katinka nem fogta vissza magát a kedd esti döntő előtt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A kedd esti finálé előtt mindkét magyar versenyzőnek jelenése lett volna a délelőtti előfutamokban. Sebestyén Dalma azonban visszalépett a 200 méter pillétől, így a magyar színeket csak Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka képviselte. Később ráadásul mindkettőjüknek jelenése volt a 4x200 méteres vegyes gyorsváltóban is, így a két magyar közül Sebestyén várhatta pihentebben a döntőt.

Hosszú a 3-as, Sebestyén a 8-as pályán rajtolt. A háromszoros olimpiai bajnok az első ötvenen pillangóúszásban 7. helyen fordult, Sebestyén pedig hatodikként fordult a hátúszásra, amelyben Hosszú visszacsúszott a nyolcadik helyre, Sebestyén pedig feljött a hatodik helyre. Ötven mellen a háromszoros olimpiai bajnok még mindig a nyolcadik volt, Sebestyén pedig a hetedik helyen állt. Az utolsó ötven méteren Hosszú Katinka próbált hajrázni, de nem tudott feljebb kapaszkodni, így 2:14.37-es idővel a nyolcadik helyen végzett, Sebestyén pedig 2:13.45-ös idővel hetedikként ért célba.

Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntője után Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A számot végül címét megvédve az izraeli Anastasya Gorbenko nyerte 2:10.92 perces idővel.

női 200 m vegyes, Európa-bajnok:
Anastasya Gorbenko (Izrael) 2:10.92 perc
2. Marrit Steenbergen (Hollandia) 2:11.14
3. Sara Francheschi (Olaszország) 2:11.38
...7. SEBESTYÉN DALMA 2:13.45
...8. HOSSZÚ KATINKA 2:14.37