A szövetségi kapitány katasztrofálisnak nevezte Hosszú Katinka Eb-n nyújtott teljesítményét

FINA vizes VB 2022, FINA, vizes VB, 2022.06.19, úszás világbajnokság, női 200 m vegyes DÖNTŐ - Hosszú Katinka Hosszú Katinka hetedik lett 200 vegyesen.
Hosszú Katinka Hosszú Katinka hetedik lett 200 vegyesen.
Vágólapra másolva!
Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában kemény kritikát fogalmazott meg a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka Eb-n nyújtott teljesítményéről.

A 33 éves Hosszú Katinka ahogy a júniusi hazai rendezésű világbajnokságon, most a római Európa-bajnokságon is formán kívül úszott. A fő számában, 400 méter vegyesen a döntőbe sem jutott, 200-on pedig a nyolcadik helyen zárt.

A szövetségi kapitány szerint a helyzet egyértelmű.

Hosszú Katinka az utóbbi időben egyre többször hangsúlyozta, hogy az életben más dolgok is elkezdték érdekelni, és emiatt nyilvánvalóan jóval kevesebbet edzett, mint ami szükséges volt.

Sós Csaba szerint nem is az életkora jelenti a gondot, mert 33 évesen még ereje teljében van, hanem az, hogy nem vette komolyan a figyelmeztetést, hogy hat héten belül két világversenyre különlegesen kell felkészülni. A szövetségi kapitány szerint ehhez különösen kevés volt az általa elvégzett munka.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Ez szerintem katasztrofális volt.

Nagyon messze volt az egyéni legjobbjaitól. Nekem ezt rossz volt látnom, de úgy gondolom, hogy lelkileg nyilván ő is szenved ettől.

A tehetsége biztos nem, de az edzettsége és az állóképessége igen, tehát itt most megint komoly munkát be kell fektetni, vagy ebből már nem lesz semmi" – mondta Sós Csaba, aki hangsúlyozta azt is, hogy Hosszú Katinka eddigi életútja tiszteletet parancsol, de megjegyezte az is, hogy a kiélezett helyzetek büntetik az edzetlenséget.