Női kézi El: háromgólos előnyben a Mosonmagyaróvár

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2022.12.04. 19:51
null
Stranigg Zsófia remekelt (Fotó: Török Attila, archív)
A női kézilabda Európa-liga selejtezője harmadik körének első meccsén a Motherson Mosonmagyaróvári KC 29–26-ra legyőzte a román Gloria Buzaut.

 

A Motherson-Mosonmagyaróvárnak nehéz dolga volt a román bajnoki listavezető Gloria Buzau ellen. A vendégek kezdtek jobban, az óváriak több helyzetet – és egy hétméterest is – kihagytak, és a védekezésbeli hibák is hozzájárultak ahhoz, hogy csak a 10. perc után tudott először vezetni Gyurka János csapata. Igaz, ettől kezdve fokozatosan őrölte fel ellenfelét a Lajta-parti csapat, amely a balátlövő Lancz Barbora, és a balszélső Stranigg Zsófia találataival a szünetre néggyel ellépett. Minkét csapat főleg középen erőltette a játékot a végig jó iramú összecsapáson, az MKC játékosainak leginkább Dzijana Iljinával gyűlt meg a bajuk, de háromnál közelebb a folytatásban sem engedték a Buzaut, így minimális előnnyel várhatják a vasárnapi visszavágót.

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. MÉRKŐZÉS

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR–GLORIA BUZAU (román) 29–26 (16–12)

Mosonmagyaróvár, 900 néző. V: M. Ilieva, Karbeszka (macedónok).
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály 2, Faragó, Albek 2, PÁSZTOR N. 5, TÓTH E. 4 (2). STRANIGG ZS. 7. Csere: Mistina (kapus), KOVÁCS P. 2, LANCZ 7 (2), Tóth N., Sztankovics, Bardi. Edző: Gyurka János
BUZAU: BATINOVICS – Moroianu 2, Ilie, BLAZEVIC 2, Petrovics 3, ILJINA 7, IUGANU 5 (2). Csere: Nenezics, Kelemen (kapusok), ZAMFIRESCU 4, Czeczi Vatu, Keita 2, Prkacin, Burlacsenko 1, Vasziljevszkaja. Edző: Adrian Chirut
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 7. p.: 3–4. 12. p.: 6–5. 16. p.: 8–8. 20. p.: 11–10. 24. p.: 13–11. 35. p.: 18–13. 41. p.: 21–15. 45. p.: 22–17. 55. p.: 27–23.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Kicsit megilletődötten kezdtünk, de elég hamar felvettük a mérkőzés tempóját, többször sikerült nagyobb előnyt szereznünk. Sajnálom, hogy a hajrában nem tudtunk ebből többet megőrizni, de még nem vagyunk elég tapasztalt csapat. Két különböző stílusban kézilabdázó együttes találkozott egymással, így várhatóan Romániában is izgalmas, nagy csata dönti el a továbbjutás kérdését.
Adrian Chirut: – Évek óta figyeljük a mosonmagyaróvári csapatot, és szeretnénk is elismerésünket kifejezni, hogy ilyen rövid idő alatt idáig jutott. Ezen a találkozón is bizonyította, milyen gyors, lendületes, nem lesz könnyű hazai környezetben sem megállítanunk. Őszintén remélem, hogy Buzauban is ilyen jó hangulatú, élvezetes mérkőzést játszunk

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik