A terhes Hosszú Katinka bevallotta, számos nehézséggel kell megküzdenie

HOSSZÚ Katinka
Budapest, 2022. június 18. Hosszú Katinka a 200 méteres női vegyesúszás előfutamában a vizes világbajnokságon a budapesti Duna Arénában 2022. június 18-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok úszó tavaly nyitotta meg első éttermét, ahol mindenmentes, "tiszta" ételeket és italokat árulnak, méghozzá fast food, vagy ahhoz közeli árakon. Itt még nem állna meg a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, szeretné, ha öt év múlva már legalább 5-10 Kool lenne országszerte, de szeretne idővel külföld felé is terjeszkedni.

Vállalkozást indítani jelenlegi gazdasági körülmények között nem kis kihívás, pláne éttermet nyitni, ráadásul olyat, amelyik speciális ételeket kínálnak. Háromszoros olimpiai bajnoknőnk, Hosszú Katinka azonban mégis belevágott, és tavaly nyáron megnyitotta Kool nevű helyét a körúton, ahol tiszta, „mindenmentes", kiváló alapanyagokból készülő ételeket kínálnak, megfizethető áron.

A Pénzcentrumnak adott nyilatkozatában elmondta, óriási előnyt jelet, hogy egy ország ismeri a nevét, jól működő, kiépített social csatornái vannak – ezért reklámra szinte nem is kellett költenie. Ennek ellenére

számos nehézséggel meg kellett küzdeniük már a nyitás előtt és azóta is,

hiszen nem csak az energiaárak, de az alapanyagok költségei is durván elszálltak 2022 nyara óta.

Hosszú Katinkának élsportolóként az étkezés már sokkal inkább volt nyűg, mint élvezet, hiszen grammra pontosan ki volt mérve éveken keresztül, miből mennyit ehet.

És ez persze borzasztóan unalmas hosszútávon. Mindenféle megoldással próbálkozott: volt, hogy főztek rá, volt hogy étteremből rendelte az ételét, de egyik variáció sem jött be neki igazán. Ekkor érezte először, hogy rátalált egy piaci résre: nem volt ugyanis a piacon olyan minőségű, mindenmentes, „tiszta" étel kínáló hely, ami szerinte megfelelő lett volna.

Alapvetően az élsportolókat célozta meg a Koollal, az étteremmel, de azt tapasztalja, hogy nyitás óta rengeteg ételérzékeny keresi fel a helyet.

Ennek oka szerinte, hogy nagyon nehéz ma olyan helyet találni, ahol a reggelitől a vacsoráig mindent lehet enni, plusz édességet, juice-okat is.

Hosszú Katinka a várandóssága mellett az étteremre is figyel Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

"Legfontosabb szempont a nyitás előtt, az volt, hogy találjunk egy frekventált helyet, amit meg lehet közelíteni egyszerűen, tömegközlekedéssel, gyalog is" - mondta a terhes úszónő.

- tette hozzá Hosszú Katinka

"A superfood egy olyan étel, melynek magas a tápértéke és jó minőségű alapanyagokból készül el, ezek ára az elmúlt időszakban viszont az egekbe szökött. Ilyen a quinoa, a köles, a szusi rizs vagy éppen a datolya - és mi épp ezekkel dolgozunk a konyhán. Júniusi indulásuk óta számításaink szerint 15-25 százalékkal mentek fel a számunkra fontos alapanyagárak - mondta el a lapnak adott interjúban.

Hosszú távú terveik vannak, folyamatosan keresnek befektetőket, és a közeljövőben vidéken is szeretnének nyitni újabb és újabb egységeket, de saját készítésű termékeiket akár nagykereskedelmi forgalomban is el tudja képzelni.

"Szeretném, ha 5 év múlva, már legalább 5-10 Kool lenne országszerte, de szeretnék idővel külföld felé is terjeszkedni" - árulta el Hosszú Katinka.