Vágólapra másolva!
A címvédő és alapszakaszgyőztes Szombathely kikapott Székesfehérváron a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati zárásán.

Az már az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a Falco nyeri meg alapszakaszt, a Szolnok a második, a Fehérvár pedig a harmadik lesz. Utóbbit pontszámban még beérhette a ZTE, de az egymás elleni eredmények az Albának kedveztek, így biztos volt, hogy a zalai csapat a negyedik helyen végez.
A játéknap rangadóján az Alba fogadta a Falcót, bár ennek a meccsnek a presztízsen kívül nem volt tétje.

Somogyi és Perl kemény csatákat vívott Forrás: BB1.hu

A válogatott Perl Zoltán vezette vasiak csak az első negyedben tudtak komolyabb ellenállást kifejteni, utána már a hazaiak akarata érvényesült.

A Szolnok úgy is könnyedén megverte a vendég Honvédot, hogy az utolsó negyedet 13 ponttal elvesztette. A Körmend nagy csatában legyűrte az Atomerőmű csapatát, előbbi gárda playoffba jutott, a paksiak viszont az alsóházban folytatják. A Kaposvárt legyőző DEAC is biztosította helyét a negyeddöntőben, míg a sereghajtó Nyíregyháza kétszeri hosszabbítás után kapott ki odahaza a Soprontól.

A nyolc között Szombathely-DEAC, Szolnok-Körmend, Alba-Kecskemét és ZTE-Sopron párharcokra kerül sor.

Mivel a középszakaszt ebben a szezonban a szövetség kivette a menetrendből, a tabella első nyolc helyezettje rögtön az egyik fél harmadik sikeréig tartó negyeddöntőbe jut, a 9-14. helyezettek a bennmaradásért játszanak a körmérkőzéses playoutban.

Az alsóházba bónuszpontokat hoznak magukkal az alapszakaszból a csapatok: a 9. helyezett 6 pontot, a 10. helyezett 5 pontot, a 11. helyezett 4 pontot, a 12. helyezett 3 pontot, a 13. helyezett 2 pontot, a 14. helyezett 1 pontot.

A bajnoki playoff és playout előtt a férfi kosárszezon jövő héten a Zsíros Tibor Magyar Kupa küzdelmeivel folytatódik.

Eredmények:

HÜBNER Nyíregyháza BS-Sopron KC 84-90 (15-18, 19-23, 20-16, 15-12, 9-9, 6-12) - kétszeri hosszabbítás után
Naturtex-SZTE-Szedeák - MVM-OSE Lions 85-63 (22-15, 20-18, 28-15, 15-15)
Szolnoki Olajbányász-Budapesti Honvéd Sportegyesület 91-69 (28-13, 21-19, 29-11, 13-26)
Zalakerámia ZTE KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 68-71 (12-11, 17-26, 25-18, 14-16)
Arconic-Alba Fehérvár - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 97-91 (18-24, 31-21, 30-23, 18-23)
DEAC-Kometa Kaposvári KK 83-71 (18-18, 25-22, 19-12, 21-19)
Egis Körmend-Atomerőmű SE 82-74 (28-12, 20-15, 15-27, 19-20)

Az alapszakasz végeredménye:

1. Falco KC Szombathely 26 21 5 2292-1951 47 pont
2. Szolnoki Olajbányász 26 20 6 2193-1925 46
3. Arconic-Alba Fehérvár 26 18 8 2377-2098 44
4. Zalakerámia ZTE KK 26 16 10 2193-2091 42
5. Sopron KC 26 15 11 2116-2003 41
6. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 26 15 11 1994-2038 41
7. Egis Körmend 26 15 11 2147-2195 41
8. Atomerőmű SE 26 14 12 2088-2074 40
9. DEAC 26 14 12 2066-2057 40
10. Kometa Kaposvári KK 26 10 16 2119-2231 36
11. MVM-OSE Lions 26 9 17 1978-2173 35
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 26 7 19 2055-2145 33
13. Budapesti Honvéd SE 26 6 20 1867-2108 32
14. HÜBNER Nyíregyháza BS 26 2 24 1910-2306 28
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorol.

A negyeddöntő párosítása:

Szombathely-DEAC
Szolnok-Körmend
Alba-Kecskemét
ZTE-Sopron