Szenzáció: elődöntős az U20-as női kéziválogatott a világbajnokságon

Elődöntős az U20-as női kéziválogatott a világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A magyar női U20-as kézilabda-válogatott 31-26-ra legyőzte a dán csapatot a Szlovéniában zajló világbajnokság negyeddöntőjében, ezzel a magyar csapat bejutott a legjobb négy közé, ahol a svéd válogatottal találkozik majd.

A magyar csapat elképesztő formában játszik a szlovéniai világbajnokságon. A mieink az első csoportkörben Egyiptomot (39–20), az Egyesült Államokat (46–5) és Lengyelországot (30–16) is magabiztosan legyőzték, majd a középdöntő első mérkőzésén Svájc (40–23) ellen is fölényesen nyertek.

A magyar csapat eddig legszorosabb meccsét a horvátok elleni játszotta, de azt is 12 góllal (29-17-re) megnyerte.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a mieink a dánok ellen is jól kezdtek, előbb 3–1-re, majd 6–2-re húztak el. A dánok azonban apránként ledolgozták a hátrányukat, és a félidőre már ők vonulhattak egygólos előnnyel (11–12), ráadásul ekkor vezettek először az összecsapáson.

A második félidő elején gyorsan egyenlítettek a mieink, azonban a dánok közel negyed óráig billentgették maguk felé a mérleg nyelvét.

18–17-nél viszont ismét fordult a kocka, a magyar válogatott újra megszerezte az előnyt, amellyel együtt az irányítást is átvette.

Innentől kezdve aztán nem volt megállás, tíz perccel a vége előtt már öttel vezettek a mieink(25–20), és végül 31–26-os diadalt arattak.

A magyar csapat ezzel bejutott a péntek esti elődöntőbe, amelyben Svédország ellen lép pályára.

U20-as női kézilabda-világbajnokság, negyeddöntő
Magyarország–Dánia 31–26 (11–12, 20–14)