Győzött az Inter, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről a Serie A-ban - videó

fbl Horizontal, Inter, Cagliari, Lautaro Martinez
Inter Milan's Argentine forward Lautaro Martinez attempts to shoot on target during the Italian Serie A football match between Cagliari and Inter on May 15, 2022 at the Sardegna arena in Cagliari. (Photo by Alberto PIZZOLI / AFP)
Vágólapra másolva!
A címvédő Internazionale vasárnap este az esélyeknek megfelelően legyőzte idegenben a Cagliarit, ezzel visszazárkózott két pontra az éllovas AC Milan mögé az olasz labdarúgó-bajnokságban, melynek így az utolsó fordulójában dől el a bajnoki cím.

Az Olasz Kupa szerdai elhódítása után a 37. fordulós mérkőzését is remekül kezdte Simone Inzaghi együttese, és a 25. percben vezetést szerzett, majd a második félidő elején kettőre növelte előnyét. Ekkor eldőlni látszott a mérkőzés, de két perccel a második gól után szépített az addig gyengén játszó szárd együttes. Egyenlíteni viszont nem sikerült a házigazdának, Lautaro Martinez pedig saját maga második találatával a 84. percben lezárta a meccs érdemi részét.

Az egy hét múlva sorra kerülő zárókörben a Milan a Sassuolóval, az Inter pedig a Sampdoriával találkozik.

1. félidő
37Matteo Darmian
25Matteo Darmian
25Ivan Perisic
11Milan Skriniar
2. félidő
87Hakan Calhanoglu
86Dalbert
85Lautaro Martinez
84Lautaro Martinez
84Roberto Gagliardini
79Giorgio Altare
79Razvan Marin
70Alessandro Bastoni
70Edin Dzeko
58Matteo Darmian
58Nicolo Barella
56Marko Rog
56Leonardo Pavoletti
54Charalambos Lykogiannis
54Marko Rog
51Lautaro Martinez
51Nicolo Barella
Összeállítások
Cagliari4-3-1-2
Internazionale3-5-2
Football Pálya
28
Alessio
Cragno
12
Raoul
Bellanova
23
Luca
Ceppitelli
15
Giorgio
Altare
22
Charalambos
Lykogiannis
8
Razvan
Marin
27
Alberto
Grassi
29
6
Marko
Rog
30
Leonardo
Pavoletti
10
Joao
Pedro
1
Samir
Handanovic
37
Milan
Skriniar
6
Stefan
de Vrij
95
Alessandro
Bastoni
36
Matteo
Darmian
23
Nicolo
Barella
77
Marcelo
Brozovic
20
Hakan
Calhanoglu
14
Ivan
Perisic
9
Edin
Dzeko
10
Lautaro
Martinez

Cagliari

Kezdők
28Alessio Cragno
12Raoul Bellanova
23Luca Ceppitelli
15Giorgio Altare
79
22Charalambos Lykogiannis
54
8Razvan Marin
79
27Alberto Grassi
29Dalbert
86
6Marko Rog
56
54
30Leonardo Pavoletti
56
10Joao Pedro
31Boris Radunovic
1Simone Aresti
44Andrea Carboni
66Matteo Lovato
40Sebastian Walukiewicz
25Gabriele Zappa
4Daniele Baselli
14Alessandro Deiola
18Nahitan Nandez
16Kevin Strootman
9Keita Balde
21Zito Luvumbo
20Gaston Pereiro
Cserék

Internazionale

Kezdők
1Samir Handanovic
37Milan Skriniar
11
6Stefan de Vrij
95Alessandro Bastoni
70
36Matteo Darmian
58
37
25
23Nicolo Barella
58
51
77Marcelo Brozovic
20Hakan Calhanoglu
87
14Ivan Perisic
25
9Edin Dzeko
70
10Lautaro Martinez
85
84
51
8Matias Vecino
21Alex Cordaz
97Ionut Andrei Radu
2Denzel Dumfries
5Roberto Gagliardini
84
7Alexis Sanchez
13Andrea Ranocchia
0Robin Gosens
19Joaquin Correa
22Arturo Vidal
32Federico Dimarco
33Danilo D'Ambrosio
88Felipe Caicedo
Cserék

Serie A, 37. forduló:
korábban:
AC Milan-Atalanta 2-0 (0-0)
SSC Napoli-Genoa 3-0 (1-0)
Bologna-Sassuolo 1-3 (0-1)
szombaton játszották:
AS Roma-Venezia FC 1-1 (0-1)
Hellas Verona-Torino FC 0-1 (0-1)
Udinese-Spezia 2-3 (1-2)
Empoli-Salernitana 1-1 (1-0)
hétfőn játsszák:
Sampdoria-Fiorentina 18.30
Juventus-SS Lazio 20.45

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista