Újpest: Egy szint felett nehéz megtartani a legjobbakat – Berta Csaba

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 08:52
null
Fotó: Török Attila
A címer visszaállításáról, a költségvetésről, a piac drágulásáról és a lila-fehér játékosoknak kínált lehetőségről is beszélt lapunknak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója.

 

– A klub és a szurkolók viszonyában mit remélnek a régi címer visszaállításától?
– Többször szóba került, hogy ez nagyon fájó pont volt a szurkolóknak – mondta lapunknak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. – Bízunk benne, azzal, hogy ez most megoldódott, immár teljes erővel, tartósan a csapat és a klub mellett állnak, így jó hangulatban és sok szurkoló előtt rendezhetjük a következő idényben a hazai mérkőzéseinket. Természetesen tudjuk, hogy ehhez eredményes és jó játékra is szükség lesz.

– A Kúria januári döntésének értelmében az Újpest FC-nek vissza kellett térnie a hagyományos jelképhez, amit hétfőn jelentettek be. Volt egyáltalán választási lehetősége a klubnak?
– Volt, de ez most egyáltalán nem fontos, nem a jogi következmények miatt léptünk. Sőt, ahogyan korábban mondtuk, az elhatározás már hónapokkal ezelőtt megszületett, azonban Roderick Duchatelet az új tulajdonosra szerette volna hagyni ennek eldöntését és kommunikálását. Ezt a forgatókönyvet azonban az élet átírta.

– Elképzelhető, hogy a címer visszaállítása után az anyaegyesülettel is jó irányban változik meg a klub viszonya?
– Mindig nyitottak voltunk és vagyunk is a párbeszédre, mert az Újpestnek egységesnek kell lennie. Azonban akármilyen örömöt is okoz a címer visszaállítása, a mögötte húzódó problémák továbbra is valósak. A klub nem tudja a címerét és a márkanevét megvédeni, az utánpótlás helyzete pedig továbbra is tragikus. Akkor beszélhetnénk pozitív változásokról, ha ezekben a kérdésekben képesek lennénk közösen előrelépni.

– A címerügytől kissé eltávolodva, mit jelentett a klub életében a múlt csütörtöki bejelentés, amely szerint mégsem lesz tulajdonosváltás?
– Leginkább a tulajdonosnak volt ez fontos dátum, mert ekkor vált biztossá, hogy a jövő év szakmai és pénzügyi döntéseit továbbra is neki kell meghoznia. A klub valamennyi alkalmazottja dolgozik tovább, ahogyan tette eddig is, az élet nem áll meg.

– Továbbra is biztosítva van az Újpest FC működése?
– Természetesen igen.

– Roderick Duchatelet üzletember, aki saját vagyonából finanszírozza a klub működését. A háború és a világszintű infláció az ő bevételeire, így az Újpest költségvetésére is hatással lehet?
– A piac összes szereplője elmondhatja magáról, hogy a jelenleg a világban zajló események hatással vannak a működésre. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. Minden drágul, de alkalmazkodni kell a piachoz.

– Mekkora volt a klub költségvetése az előző idényben, és mekkora lesz a következőben?
– Évek óta nagyságrendileg hatmillió eurós költségvetéssel működik a klub, ebbe beletartozik az utánpótlásközpont és a Szusza Ferenc Stadion fenntartása is. Az előttünk álló idényben is ehhez hasonló összeggel tervezhetünk.

– Mekkora mozgás várható a játékoskeretben?
– A támadószekciót kell leginkább megerősítenünk a nyáron. Befejező csatárra, szélsőre és irányító középpályásra mindenképpen szükségünk lenne, ezekre a pozíciókra szeretnénk megoldást találni.

– Mikor érkezhet el az az idő, amikor hosszú távú, tudatos csapatépítés kezdődhet Újpesten?
– Mit értünk tudatos, hosszú távú csapatépítés alatt?

– Hadd említsek egy konkrét példát. Tavasszal úgy tűnt, Giorgi Beridze, Yohan Croizet és Budu Zivzivadze magyar szinten erős támadósort alkotva hosszabb távra megoldhatja az ellenfél kapuja előtti gondokat, ehhez képest már csak egyikük van Újpesten. Nem először történik meg az utóbbi években, hogy amint valamelyik csapatrész erősödni látszik, a meghatározó játékosok szinte azonnal távoznak.
– Minden játékos egyedi eset, külön történet. Giorgi Beridze szerződése lejárt, és az utóbbi egy évben olyan ajánlatokkal bombázták, amelyekkel az Újpest nem tudja felvenni a versenyt, nyilvánvaló volt a távozása. Nem kis különbségről van szó, hanem a többszöröséről annak az összegnek, amit az Újpest tudott neki adni. Budu Zivzivadze kölcsönben szerepelt nálunk, szerettük volna megszerezni, de az az ár, amit a klubja kért érte, szintén kigazdálkodhatatlan nekünk, ezért nem jött létre az üzlet. Emellett pedig fontos látni és tudni, hogy az élvonal egyik legkisebb költségvetésével dolgozunk. Azt tudjuk kínálni a játékosoknak, hogy itt megmutathatják magukat, lehetőséget kapnak rá, hogy fejlődjenek, és jobbá, eladhatóbbá váljanak a piacon. Ez magában rejti, hogy bizonyos szint elérése után nem lehet a játékost megtartani, mert elvágyódik az erősebb bajnokságba, vagy szimplán a busásabb anyagi juttatásért akar máshol futballozni. Emiatt folyamatos nyomás van a klubon, hogy a távozók helyére megfelelő minőségű helyetteseket hozzon, amiben nyilván mindig van kockázat.

– Milos Kruscsics marad a vezetőedző?
– Természetesen. Januárban utolsó helyen vette át a csapatot, végül az ötödik helyen végeztünk, és az utolsó fordulókig versenyben voltunk a nemzetközi kupaszereplésért, a Magyar Kupában pedig az elődöntőig meneteltünk. Nincs okunk a változtatásra.

– Milyen célokat tűztek ki a csapat elé a következő idényre?
– Mint minden évben, a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik