El: Schäfer András könnyelmű volt, kiállították – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 20:04
Schäfer András kezdett az Union Berlinben a Malmö elleni csütörtök esti labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen, de már az első félidőt sem tölthette végig a pályán: a magyar válogatott középpályás a játékrész végjátékában, a felezővonal táján könnyelműen elveszítette a labdát, majd lerántotta az egyedül kapura törő Anders Christiansent – piros lapot kapott.


Ezzel nem volt vége a rendkívüli eseményeknek: a mérkőzés a 62. percben, 0–0-nál félbeszakadt. Az első hírek szerint a berlini szurkolók petárdákkal, tűzijátékokkal vették célba a másik tábort, amely szintén akcióba lendült – a játékvezető megállította a játékot.

A gyors rendőrségi vizsgálat azt derítette ki, hogy az első rakéta úgymond semleges területről – tehát nem a berlini táborból, és nem is a malmői ultrák közül – repült a játéktérre.

Több mint negyedórányi kényszerszünet után a csapatok visszatértek a pályára, a játék folytatódott, és a vendég berliniek a 68. percben megszerezték a győztes gólt: Robin Knoche a saját 16-osánál lefülelt egy rossz svéd passzt, néhány lépést tett a labdával, majd mesterien indította Sheraldo Beckert, aki nagy vágta után éles szögből a jobb alsó sarokba lőtt. (A GÓL ITT!)

A két csapat eddig pont nélkül állt, a berlinieknek sikerült elmozdulniuk a holtpontról.

A csoport csütörtök késő esti rangadóján sokáig győztesnek látszott a Braga, csakhogy az Union Saint-Gilloise vezetőedzője, Karel Geraerts húzott egy remek cserét: a 83. percben pályára küldte Gustaf Nilssont, és a hatalmas termetű svéd két közeli lövéssel fordított! A GYŐZTES GÓL ITT!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

D-CSOPORT

Malmö (svéd)–Union Berlin (német) 0–1 (Becker 68.)
Braga (portugál)–Union Saint-Gilloise (belga) 1–2
(Abel Ruiz 49., ill. G. Nilsson 86., 90+4.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Saint-Gilloise 3 3 6–3 +3 9
2. Braga 3 2 1 4–2 +2 6
3. Union Berlin 3 1 2 1–2 –1 3
4. Malmö 3 3 2–6 –4 0
Schäfer András ösztönösen jelzi, hogy ártatlan volt az esetnél – a játékvezető másképp látta (Fotó: AFP)
Schäfer András ösztönösen jelzi, hogy ártatlan volt az esetnél – a játékvezető másképp látta (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik