Vágólapra másolva!
A Real Madrid győzelmével ért véget az idei Bajnokok Ligája idény Párizsban. Carlo Ancelotti együttese története során tizennegyedszer hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát, miután Vinícius Junior góljával legyőzte a Liverpoolt egy olyan fináléban, ami több mit fél órát csúszott.

A rekordbajnok Real Madrid a 14. győzelmére készült, míg a Liverpool története során hetedszer szeretett volna a csúcsra érni. Ami a formát illeti: a Real a három mérkőzés óta veretlen, viszont ennél is régebbre nyúlt vissza az angolok veretlenségi szériája: márciusban az Intertől kapott ki legutóbb a Liverpool, azóta 18 tétmeccs óta nem talált legyőzőre.

Ez a párosítás igazi BL-döntőben már kétszer találkozott egymással a két csapat, 1981-ben, ugyancsak Párizsban a Liverpool 1-0-ra nyert, míg 2018-ban, Kijevben 3-1-re a Real Madrid bizonyult jobbnak. Az első három találkozójukat a Liverpool nyerte, azóta viszont képtelen volt legyőzni a madridiakat, egy döntetlen mellett a Real négyszer kerekedett fölé. Érdekesség, hogy a legutóbbi hét BL-döntőt követően az a csapat emelhette fel végül a trófeát, amely a mérkőzés első gólját szerezte.

Carlo Ancelotti és Jürgen Klopp a döntő előtt Forrás: AFP/Franck Fife

Külön érdekesség a két vezetőedző személye, hiszen mindketten a szakma korszakos egyéniségei közé sorolhatók:

Ancelotti, valamint Jürgen Klopp egyaránt az ötödik európai kupadöntőjére készült edzőként.

Ennél többször csak Giovanni Trapattoni (7) és Sir Alex Ferguson (6) ült kupasorozat fináléjában a kispadon. Az olasz szakember a négy BL-döntőjéből háromszor nyert, egyszer veszített, éppen a Liverpoollal szemben. Klopp négy kupadöntőjéből csupán egyet nyert meg, hármat (kettőt a BL-ben , egyet az Európa-ligában) viszont elbukott.

A Liverpool az FA Kupa és ligakupa megnyerése után idénybeli harmadik trófeájának megszerzésére készült, míg a Real a bajnoki cím és a spanyol szuperkupa elhódítása után szintén a triplázásért harcolt.

A 2019-es BL-döntős csapatból nyolcan kerültek be a Liverpool kezdőjébe: Matip és Firmino helyére Konaté, illetve Luis Díaz került be, az azóta távozott Wijnaldum posztján Thiago Alcántara szerepelt, aki kisebb sérüléssel bajnlódott, így a játéka az utolsó pillanatig kérdéses volt.

A Real Madrid leginkább sztárcsatárában, Karim Benzemában bízhatott, aki Thierry Henry és Hugo Lloris után a harmadik francia játékos lett, aki külföldi csapat kapitányaként kezdett egy nemzetközi kupadöntőben.

A Real Madrid pedig az első olyan csapat lett a BL-döntők történetében, amelynek kezdő tizenegyében négy olyan játékos (Benzema, Kroos, Modric és Alaba) kapott helyet, aki több mint 100-szor lépett pályára a legrangosabb európai kupasorozatban. A rutin tehát a Real mellett szólt.

Egészen példátlan, de biztonsági okokra hivatkozva 35 percet csúszott a finálé kezdete. A szombati döntőre ugyanis óriási volt az érdeklődés, egyes hírek szerint 50-60 ezer szurkoló be sem jutott a Stade de France-ba. Komoly szervezési probléma adódhatott a francia fővárosban, mivel már a kapunyitáskor voltak problémák, nagyon lassú volt a bejutás. Ráadásul az angol szurkolók egy része jegy nélkül akart bejutni a stadionba, többen átugráltak a kerítésen és be is szöktek. Bő fél órával a kezdés előtt még több ezer néző várt arra, hogy bejusson.

Az első percek puhatolózó játéka után a Liverpool előtt adódott a meccs első komoly helyzete, miután Szalah estében még kapura tudott fordulni, de Courtois kiváló reflexszel kiszedte a bal alsó sarok felé tartó labdát. A folytatásban is a Liverpool járt közelebb a gólhoz, a 20. percben Mané kis híján megszerezte a vezetést, de a jobb alsó sarokba tartó lövését a belga kapus hatalmas bravúrral a kapufára tolta.

A Liverpoolnak volt több helyzete az első félidőben, de a Real is szerezhetett volna gólt Forrás: AFP/Javier Soriano

Fél óra után a mérkőzés kezdeti intenzív irama kissé alábbhagyott, leginkább a mezőnyben folyt a játék, kevés izgalom alakult ki. Hosszú idő után aztán ismét a Real kapuja előtt adódott helyzet, Mané lőtt éles szögből, de Militao becsúszva szögletre mentett.

Az első félidő végén Benzema került ziccerbe, de hiába talált a kapuba, hosszas videobírózás után les miatt érvénytelenítették, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

Klopp csapata az első játékrészben 5-ször lőtt kapura, pontosan annyiszor mint az előző két BL-döntőjében összesen.

Karim Benzema reakciója, miután nem adták meg a gólját Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Bátrabban, kezdeményezőbben lépett fel a fordulás után a spanyol együttes és az 59. percben pedig megszerezte a vezetést.

Alexander-Arnold maradt le a bal oldalon Vinícius Juniorról, aki Valverde passza után közelről lőtt a jobb sarokba. A brazil támadó a negyedik BL-gólját szerezte az idényben, 21 évesen és 320 naposan pedig az ötödik legfiatalabb játékos lett, aki betalált a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.

Ezt követően érezhetően sebességet váltott a Liverpool, de a labda többet volt a Realnál. Ettől függetlenül Szalah ziccerbe tudott kerülni, de egy méterről hibázott, pontosabban Courtois védett óriásit.

Vinícius Junior ünnepli a gólját Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A Liverpool a saját tudásához képest jóval gyengébben futballozott, erre reagálva Klopp cserékkel igyekezett frissíteni csapatán, Thiago Alcántarát Roberto Firmino váltotta, míg a csapatkapitány Jordan Henderson helyére Naby Keita állt be.

Az idő haladtával a Liverpoolnak lett egyre sietősebb, és ennek tükrében fokozta a nyomást. A hajrá elején Courtois sokadik hatalmas bravúrját mutatta be, miután Szalah közeli lövését védte.

A Liverpool hiába nyomott, az perces hosszabbításban már nem voltozott az eredmény. Így a Real megszerezte tizennegyedik BL-serlegét és 2018 után újra felért a csúcsra. Carlo Ancelotti minden idők legeredményesebb edzője lett a Bajnokok Ligájában, miután negyedszer diadalmaskodott aktuális csapatával, ezzel szemben Jürgen Klopp és a Liverpool ismét elbukott.

1. félidő
1
2. félidő
95
93Vinicius Junior
93Vinicius Junior
90Luka Modric
90Luka Modric
86Federico Valverde
85Federico Valverde
77Jordan Henderson
77Thiago Alcantara
77Thiago Alcantara
77Jordan Henderson
65Luis Diaz
65Luis Diaz
62Fabinho
61Fabinho
59Federico Valverde
59Vinicius Junior
59Vinicius Junior
48
46
Összeállítások
Liverpool4-3-3
Real Madrid4-3-3
Football Pálya
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
5
Ibrahima
Konate
4
Virgil
van Dijk
26
Andrew
Robertson
14
Jordan
Henderson
3
6
Thiago
Alcantara
11
Mohamed
Salah
10
Sadio
Mane
23
Luis
Diaz
1
Thibaut
Courtois
2
Daniel
Carvajal
3
Eder
Militao
4
David
Alaba
23
Ferland
Mendy
10
Luka
Modric
14
8
Toni
Kroos
15
Federico
Valverde
9
Karim
Benzema
20
Vinicius
Junior

Liverpool

Kezdők
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
5Ibrahima Konate
4Virgil van Dijk
26Andrew Robertson
14Jordan Henderson
77
77
3Fabinho
62
61
6Thiago Alcantara
77
77
11Mohamed Salah
10Sadio Mane
23Luis Diaz
65
65
27Divock Origi
62Caoimhin Kelleher
7James Milner
8Naby Keita
9Roberto Firmino
12Joseph Gomez
15Alex Oxlade-Chamberlain
17Curtis Jones
18Takumi Minamino
20Diogo Jota
21Konstantinos Tsimikas
32Joel Matip
67Harvey Elliott
Cserék

Real Madrid

Kezdők
1Thibaut Courtois
2Daniel Carvajal
3Eder Militao
4David Alaba
23Ferland Mendy
10Luka Modric
90
90
14Casemiro
8Toni Kroos
15Federico Valverde
86
85
59
9Karim Benzema
20Vinicius Junior
93
93
59
59
35Miguel Gutierrez
13Andriy Lunin
6Nacho Fernandez
7Eden Hazard
11Marco Asensio
12Marcelo
17Lucas Vazquez
18Gareth Bale
19Daniel Ceballos
21Rodrygo
22Isco
24Mariano Diaz
25Eduardo Camavinga
Cserék