Drámai meccsen vesztette el a vb-döntőt az U20-as női kéziválogatott

A mieink várhatták esélyeként a meccset
Vágólapra másolva!
A címvédő magyar női junior kézilabda-válogatott 31-29-re kikapott Norvégia csapatától az U20-as világbajnokság vasárnapi döntőjében, Celjében.

Ifj. Kiss Szilád csapata a csoportkörben Egyiptomot 39-20-ra, az Egyesült Államokat 46-5-re, Lengyelországot 30-16-ra verte, a középdöntőben Svájcot 40-23-ra, Horvátországot 29-17-re győzte le, a negyeddöntőben 30-26-ra nyert Dánia ellen, az elődöntőben pedig 33-25-re legyőzte Svédországot.

A döntő előtt minden a mieink mellett szólt. A magyar csapat 19 góllal többet lőtt a norvégnál, a lövési hatékonysága 11%-kal volt jobb, 48 góllal kevesebbet kapott és a kapusok védési hatékonysági is jobb volt 2%-kal.

Ifj. Kiss Szilárd a meccs előtt elmondta, hogy el kell vonatkoztatni mindentől, el kell felejteni a múltat. A szövetségi edző elmondta, hogy a döntőre ugyanúgy készültek, annyi különbséggel, hogy a csapat ezúttal kapott egy motivációs videót.

A mieink várhatták esélyeként a meccset Forrás: IHF

A magyar válogatott kezdte jobban a meccset, már az első percben megszerezte a vezetést Ferenczy Diána ziccerével, majd Frida Andersen átlövésével gyorsan egyenlítettek a norvégok, majd egy labdaeladás után Maria Gald ziccerével átvették a vezetést a skandinávok. Négy percet követően kétgólos előnyre tettek szert a norvégok. Frida Andersen hétméteresével átejtette a labdát Bukovszky Anna fölött, a labda azonban a felső lécen csattant, de pont a norvég elé került vissza, aki másodszorra nem hibázott (1-3).

A hetedik percben Koronczai Petra betörése után a mieink is kaptak egy hetest, de Farkas Johanna lövését védte a norvég kapus, így a magyar játékosnak 18/16 lett az átlaga a világbajnokságon, már ami a hetesek értékesítését illeti.

Az ellentámadásból gyors gólt kaptunk, de ezt követően jött egy újabb hétméteres, amihez ezúttal Koronczai állt oda, de June Krogh óriási bravúrral lábbal védte a lövést. A magyar csapat második góljára a kilencedik percig kellett várni, ekkor az elődöntőt sérülés miatt kihagyó Kukely Anna villant, de szinte egyből válaszoltak a norvégok (2-6), így Ifj. Kiss Szilárd a tizedik percben időt kért.

Az időkérés után Farkas kiharcolta a magyar csapat harmadik hetesét, amit Kajdon Blanka kíméletlenül a kapu bal oldalába bombázott, ezt követően pedig Bukovszky védte Charlotte Iversen ziccerét, ettől pedig a magyar közönségnek is megjött a hangja. Ekkor úgy tűnt, a magyar csapat pillanatokon belül átveheti a vezetést, azonban, June Krogh hatalmas védéseket mutatott be, a norvégok pedig minden helyzetükből gólt szereztek, így újra visszaállt a háromgólos (10-13) különbség. Háromgólos norvég vezetésnél újabb hetest kapott a magyar csapat, amit ezúttal Ballai Borbála vállalt el, de

a csereként beálló Jenny Utne lábbal védeni tudott, így a mieinknek 25 perc után már három kimaradt büntetőjük volt a meccsen.

Az utolsó öt percre aztán ismét elkapta a fonalat a magyar csapat, a kapuba csereként beálló Zsigmond Panna pedig fontos védéseket mutatott be, így a 27. percben Kajdon Blanka átlövésével egyenlített a magyar válogatott, a lelátón pedig felzúgott a "Ria-Ria, Hungária" rigmus.

A magyar szurkolók remek hangulatot csináltak a meccsen Forrás: IHF

Az utolsó percekben azonban ismét kimaradtak a magyar helyzetek, a norvégok lerohanásai pedig folyamatosan zavart keltettek, így a mieink végül kétgólos (15-17) hátránnyal mehettek a szünetre.

A második félidő norvég hetessel indult, de Bukovszky Anna szenzációs védést mutatott be lábbal, majd az ellentámadásból Kajdon Blanka egy gyönyörű betöréssel faragott a hátrányból.

A következő támadásból a norvégok kapufát lőttek, Kajdon pedig kihasználta az újabb (17-17) és gyorsan egyenlített a magyar csapat.

A magyar egyenlítés után Bukovszky bemutatott két újabb hatalmas bravúrt, ennek ellenére nem törtek meg a norvégok, akik hét perc elteltével újra kétgólos előnybe kerültek (18-20). A 39. percben Kajdon átlövését Krogh lábbal védte, az ellentámadásból pedig hetest kaptak a norvégok, amit Maja Sateren a felső lécre emelt, így nem lett tetemesebb a norvégok előnye. A folytatásban a norvégok keményen védekeztek, sokszor a durvaság határát is súrolták, de ebben sajnos partnerek voltak a játékvezetők is. A 43. percben Kajdon hetese után a mieink feljöttek egy gólra (21-22), és az egyenlítés is meglehetett volna, de Faragó Luca ejtését Krogh védeni tudta, az ellentámadásból pedig gólt lőttek a norvégok, így döntetlen helyett megint mínusz kettő volt a hátrány.

A magyar csapat kemény megdolgozott minden helyzetért, de nem nagyon tudott közelebb férkőzni.

A 47. percben ráadásul Kukely Anna dobhatott volna gólt üres kapura, de a magyar játékos a félpályánál felkapott labdával kétszer indult, így a játékvezető megakasztotta a támadást.

A 49. percben aztán végre volt egy kis szerencséje is a magyar csapatnak. Krogh védett bravúrral egy ziccert, de a kipattanó pont Faragó elé került, aki közelről nem hibázott. Sokáig azonban nem maradt meg az egygólos hátrány, ugyanis a balról betörő Susanne Amundesen védhetetlen gólt lőtt a bal felsőbe.

Tíz perccel a vége előtt Kajdon átadása után a jobbról betörő Ferenczy Diána bombázott a kapu jobb oldalába, majd egy norvég labdavesztés után Vámos lőtt gólt üres kapura, így a hajrában egyenlített a magyar a csapat (26-26). Az emberelőnyben lévő magyar csapat nagyon elkapta a fonalat. Ismét Ferenczy kapott egy labdát a jobb szélen, a ziccerét pedig kegyetlen erővel belőtte, ezzel a magyar csapat három gólt dobott a kétperces emberelőnyben, és megfordította a meccset.

A magyar válogatott nem remegett meg a mérkőzés hajrájában Forrás: IHF

Az 53. percben egy lépéshiba után elvették a labdát a norvégoktól, Vámos ziccere után először vezethetett volna két góllal a magyar csapat, de a magyar játékos kapu mellé lőtt. Az ellentámadást azonban sikerült kivédekezni, Koronczai Petra pedig egy betöréssel növelte az előnyt (28-26).

Ekkor úgy tűnt, a norvégok kezdenek fejben elfáradni a végére, azonban öt perccel a vége előtt Charlotte Iversen szépíteni tudott, Kiss Szilárd pedig kikérte az időt.

Az időkérés után mindkét oldalon kimaradt egy helyzet, majd négy perccel a vége előtt Maja Sateren átlövésével egyenlítettek a norvégok, ráadásul Koronczai átlövését Krogh védeni tudta. Az ellentámadásból ismét előnybe kerültek a norvégok, de a mieink Farkas ütemtelen lövésével egyenlíteni tudtak (29-29).

Két perccel a vége előtt Martine Andersen ziccerével a norvégoknál volt az előny, majd az ellentámadásból Kajdon elemi erejű lövése a bal kapufán csattant, így fél perccel a vége előtt a norvégok a világbajnoki címért támadhattak.

A norvég támadásból aztán Frida Andersen átlövése becsorgott a kapuba, ezzel pedig 31-29-re megnyerték a mérkőzést.

Junior világbajnokság, döntő:
Magyarország-Norvégia 29-31 (15-17)

„Elképesztően szomorú vagyok. Eddig minden meccsen nyertünk, a legrosszabbkor kaptunk.

- nyilatkozta a mérkőzés után a Sport Televízió kamerája előtt Farkas Johanna.

„Az első félidőn rágódom. Ott ránk nézve hízelgő volt az eredmény. A második félidőben a kezünkben volt a meccs, a nyitott védekezés megfogta őket. Lehetett volna egy kis szerencsénk, hiszen voltak kihagyott hetesek, kapufák.

– értékelt a döntő Ifj. Kiss Szilárd, a magyar csapat szövetségi edzője.

A mostani volt a 23. női junior-világbajnokság, a magyarok korábban egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek.