Férfi kézi-vb: Talán az egyik legkiegyenlítettebb csoportba kerültünk – Chema Rodríguez

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 13:18
null
Chema Rodríguez szerint az az egyik legkiegyenlítettebb csoportba került a magyar válogatott (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott Izlanddal, Portugáliával és Dél-Koreával került egy négyesbe a 2023-as (január 12–29.) lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságon. A mieink spanyol szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez az MKSZ honlapjának elmondta, az olimpiai selejtezős helyek elérése a cél.


„Talán az egyik legkiegyenlítettebb csoportba kerültünk, három európai csapat szerepel ebben a négyesben, és szinte ugyanaz a csoportbeosztásunk, mint az Eb-n, csak éppen Hollandia helyett Dél-Korea lesz az ellenfelünk. Minden meccs nagy kihívás lesz, már a rajt az ázsiaiak ellen is, Izlandot és Portugáliát pedig jól ismerjük januárból, rendkívül szoros meccseket játszottunk velük. Mivel a célunk az olimpiai selejtezős helyek egyikének megszerzése, azaz a világbajnokságon a legjobb hét közé kerülés, nagy feladat előtt állunk, hiszen legalább 15 csapat pályázik ugyanerre eséllyel. Szeretnénk úgy továbbjutni a csoportból, hogy közben a lehető legtöbb pontot vigyük magunkkal tovább, ezzel fenntartva az esélyeinket. Kemény menet lesz, az biztos”
– nyilatkozta Chema Rodríguez.

A válogatott közvetlen vb-felkészülése decemberben kezdődik.

ELŐZMÉNYEK

A vb mezőnye még nem teljes, hiszen az Afrika-bajnokságot, amelynek első öt helyezettje vehet részt a vb-n, 2022. július 11–18. között rendezik meg.

Mind a nyolc vb-csoportból az első három helyezett jut tovább, és magával viszi a másik két továbbjutóval szembeni eredményét. A magyar együttes továbbjutás esetén a göteborgi középdöntős csoportban Svédország, Uruguay, Brazília, illetve az Afrika-bajnokság ezüstérmese közül három csapattal találkozik. Onnan az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A világbajnokság győztese kijut a 2024-es párizsi olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig ötkarikás selejtezőn vehetnek részt.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
2023. január 12., csütörtök
18.00:
Magyarország–Dél-Korea
2023. január 14., szombat
18.00:
Izland–Magyarország
2023. január 16., hétfő
20.30:
Portugália–Magyarország

FÉRFI KÉZILABDA-VB, 2023
A-CSOPORT
Spanyolország
Montenegró
Chile
Irán

B-CSOPORT
Franciaország
Lengyelország
Szaúd-Arábia
Szlovénia

C-CSOPORT
Svédország
Brazília
Afrika 2. csapata
Uruguay

D-CSOPORT
Izland
Portugália
MAGYARORSZÁG
Dél-Korea

E-CSOPORT
Németország
Katar
Szerbia
Afrika 5. csapata

F-CSOPORT
Norvégia
Észak-Macedónia
Argentína
Hollandia

G-CSOPORT
Afrika 1. csapata
Horvátország
Afrika 3. csapata
Egyesült Államok

H-CSOPORT
Dánia
Belgium
Bahrein
Afrika 4. csapata

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik