Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a közösségi oldalukon jelentették be hétfőn, hogy a jövőben is a korábbi sikerkapitánnyal, Csang Csing Linával dolgoznak majd, ehhez viszont távozniuk kell Magyarországról. Ugyanakkor továbbra is magyar színekben versenyeznek majd.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottat történelmi sikerig és olimpiai bajnoki címig vezető kínai szakember, Csang Csing Lina júliusban jelentette be, hogy tíz esztendő után távozik Magyarországról és a nemzeti csapat éléről. A szakvezető hazatért, és szülőhazájában, Kínában tesz eleget az új kihívásoknak. A bejelentés akkor nagyon mélyen érintette a Liu fivéreket, ez nem is csoda, mivel szinte a második anyjukként tekintenek rá.

Már a bejelentés után nem sokkal szó volt róla, hogy a Liu testvérek ezt követően is készülhetnek majd a Magyarországra 2012-ben érkező trénerrel, de ennek technikai feltételei kidolgozás alatt álltak.

Liu Shaolin Sándor (b) és Liu Shaoang Forrás: MTI/Kovács Tamás

Egészen a mai napig, ugyanis kiderült, a Liu testvérek a jövőben is Csang Csing Linával dolgoznak majd.

"15 év közös munka, sok kihívás, sok nehézség, de még több felejthetetlen pillanat és siker.
Lina a sport mellett az életre is nevelt minket, amiért a legnagyobb szeretettel és feltétel nélküli bizalommal állunk hozzá.

Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni, ezért úgy döntöttünk, az idei felkészülést is együtt kezdjük el. Most egy darabig távol leszünk,

de természetesen mindenhol aktívak maradunk, és hamarosan találkozhattok velünk!" - írták a sportolók a közösségi oldalon.

A magyar szövetség (MOKSZ) közösségi oldalának ugyancsak hétfői beszámolójából az is kiderült, hogy a két világklasszis sportoló nem egyedül utazik Kínába, velük tart a dél-koreai szakember, Dzse Szu Csun is.