Vágólapra másolva!
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző abban bízik, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt majd csütörtökön a Shamrock Rovers ellen az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában.

"Eddig kissé ingadozó a teljesítményünk, akár még mérkőzésen belül is,

ezért különösen fontos lenne, hogy ezúttal kilencven percen át ugyanazt a színvonalat képviseljük, ami nem lesz könnyű, tekintve, hogy viszonylag korán kezdődik a találkozó, s így nagy forróság lesz" - fogalmazta meg várakozását a szerdai sajtótájékoztatón az orosz tréner.

Sztanyiszlav Csercseszov nem számít könnyű meccsre a Shamrock Rovers ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Arra kérdésre, milyen eredménnyel lenne elégedett, nem adott egyértelmű választ. Hangsúlyozta, két felvonásban dől el a párharc, és például a Slovan Bratislava ellen hazai vereség után idegenben sikerült kivívni a továbbjutást, míg a Qarabag ellen az idegenbeli döntetlent követően itthon maradt alul az együttese. Azt viszont leszögezte, mindenképpen a győzelem a cél.

ennek megfelelően gyakran próbálkoznak hosszú indításokkal" - mondta az MTI érdeklődésére a riválisról Csercseszov.

A szakember arról is beszámolt, hogy ezúttal is vannak hiányzói, ugyanis

a védő Rasmus Thelander a MOL Fehérvár ellen megsérült, de csütörtökön nem lesz bevethető a védelemben Samy Mmaee és a középpályán Kristoffer Zachariassen sem,

viszont utóbbi kettő esetében abban bízik, hogy a visszavágón már számíthat rájuk.

"Figyelünk arra, hogy fizikálisan és mentálisan a legjobb állapotban lévő futballisták legyenek a pályán" - fogalmazott a sorozatterheléssel kapcsolatban Csercseszov.

Pászka Lóránd szerint túl kell tenniük magukat a BL-búcsún Fotó: Csudai Sándor - Origo

Pászka Lóránd harcos összecsapásra, sok ívelgetésre és párharcra számít a Shamrock Rovers ellen, amely szerinte nem képvisel akkora játékerőt, mint a Qarabag

"Nagy csalódás volt a BL-búcsú, de megyünk tovább, hogy az Európa-liga idén is meglegyen. Ebben segített a hétvégi meccs, mert a Fehérvár elleni 4-0-s siker magabiztosságot adott nekünk.

Hasonló eredményt szeretnének elérni" - mondta a 26 éves védő, aki hatalmas dolognak tartja, hogy az El-csoportkörért játszhat, mivel fél éve még a másodosztályban futballozott.

Az első, csütörtöki mérkőzés 18.30-kor kezdődik a Groupama Arénában. A visszavágót egy héttel később Dublinban rendezik. A párharc győztese az Európa-liga, a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében szerepelhet.