Vágólapra másolva!
Chile barátságos mérkőzésen 3-2-re győzte le Paraguay együttesét, méghozzá nem akármilyen körülmények között. A 92. percben még 2-2-s döntetlenre állt a meccs, amikor jött a paraguayi kapus, Antony Silva elépesztő bénázása.

Paraguay a 76. percig 2-1-re vezetett, így sokáig úgy nézett ki, akár meg is nyerheti az összecsapást. Ekkor Alexis Sánchez egyenlíteni tudott, majd tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat, de így is nyerni tudott.

A 92. percben ugyanis szöglethez jutott Chile, a rosszul elvégzett sarokrúgás után azonban a paraguayiak kapusa, a már 39 éves Antony Silva hihetetlen bánázással megnyerte a meccset az ellenfélnek.