Vágólapra másolva!
A magyar válogatott csütörtökön 13-12-re legyőzte a holland csapatot a döntőbe jutásért rendezett találkozón a hazai vizes-világbajnokság női vízilabdatornáján, így várhatja a szombati, Egyesült Államok elleni finálét. A találkozót követően a főszereplők értékelték a látottakat.

"Ez a csapat még nem nyert világbajnokságon érmet. Ennek az értékét még nem tudjuk. Úgy megyünk oda a döntőre, hogy nyerni akarunk, hazai pályán ez fantasztikus dolog lenne.

Az olimpia utáni évben a csapatok sokkal kevesebb mentális teherrel jönnek ide, de rajtunk hazai pályán óriási a teher, mert jól kellett szerepelni a csoportban, be kellett jutni a legjobb négy közé. A lányok hatalmas mentális erőről tettek tanúbizonyságot. Kutyakemény csapat volt ez a holland, nem adták ezt ingyen.

Helyén voltak a szívük. Voltak ugyan hibák, de azok mindig is lesznek" - értékelt Bíró Attila.

Bíró Attila érthwtő módon nagyon boldog volt a lefújást követően Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Tényleg csak annyit akartunk ma, hogy játszunk egy jó meccset, küzdjünk egymásért, a vízilabda szeretetéért. A feladatokra mindenki odafigyelt, igaz, sok gólt kaptunk, de a lényeg, hogy sikerült nyernünk. Végig fegyelmezett játékkal hoztuk le ezt a meccset.

Nagyon boldog vagyok. Úgy indultunk neki a vb-nek, hogy mindig csak a soron következő feladatra koncentrálunk. Ha előzetesen valaki azt mondja, hogy bejutunk a döntőbe, azonnal aláírtam volna.

Azt mindenki tudja, hogy a női vízilabdát az Egyesült Államok uralja, de annyit megígérhetek, hogy ott leszünk végig a nyakukban. Ott fogunk lihegni, és mindent megteszünk, hogy megnyerjük a vb-t" - mondta Vályi Vanda.

"Nehéz nagyon mit mondani, mert hihetetlenül megküzdöttünk ezért a győzelemért. Kivédekeztük az utolsó támadást, és még mindig maradt tíz másodpercük. De ez ma abszolút a szívek csatája volt. Nekem is volt tökéletesen kijátszott helyzetem, ami sajnos nem ment be, pedig akkor hamarabb is lezárhattuk volna a meccset.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapatnak lehetek a tagja! Óriásit küzdöttünk, én a lefújás után a medencéből alig tudtam kiszállni. Nekem ez már negyedik vagy ötödik elődöntőm volt, és a meccs előtt azt mondtam a lányoknak, hogy most vagyunk a legérettebbek, hogy nyerjünk.

Korábban mindig azt mondtuk, hogy majd valahogy összejön, ma meg ide jöttünk, elvettük, megküzdöttünk a sikerért, és nem volt kérdés" - összegzett Gurisatti Gréta.

Rybanska natasáék vb-döntőbe jutottak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem volt a mi játékunk sem tökéletes, van még mit javítani a döntőig. Ma az nyert, aki jobban akarta a sikert. Erről beszéltünk az öltözőben is, és senki nem akarhatott jobban nálunk ezen a napon.

Mindenki a szívét-lelkét otthagyta a vízben. Taknyunk-nyálunk folyt a sikerért.

Minden meccshez úgy állok, hogy az egy döntő. Most egy kicsit örülünk, utána elkezdjük elemezni az Egyesült Államokat. Aki ismeri a női vízilabdát, az tudja, hogy az USA magasan a legjobb ebben a mezőnyben. Az, hogy az olimpián egyszer legyőztük őket, nem azt jelenti, hogy most könnyebb dolgunk lesz, sőt. Már előzetesen rákészültek,

- árulta el Rybanska Natasa.