Vágólapra másolva!
A világbajnok Elisa Balsamo nyerte a második szakaszt a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelyen Vas Kata Blanka 90. helyen ért célba.

A Villasimius és Tortolí közötti 106,5 kilométeres etapon a nap hatfős szökését tíz kilométerrel a cél előtt érte utol a mezőny, a sprintbefutóban pedig csapattársa, Lotte Kopecky sikeréért dolgozott felvezetőemberként a fiatalok versenyét vezető, így fehér trikós Vas.

A sprintben a pályafutása során eddig 30 Giro-szakaszsikerrel rekorder holland Marianne Vos nyitott hosszú hajrát, ám végül negyed kerékkel kikapott az olasz vb-aranyérmes Balsamótól, így az első két helyezett megegyezett a tavalyi vb sorrendjével. Balsamo sikerével az összetett első helyét is átvette a prológot megnyerő amerikai Kristen Faulknertől. Harmadikként ezúttal Charlotte Kool ért célba.

Vas Kata Blanka nagyot dolgozott, de lekerült róla a fehér trikó Forrás: Belga via AFP/Jasper Jacobs

Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes bringása az utolsó nyolcszáz méterig segítette negyedikként célba érő Kopeckyt, és végül 90. helyen zárta az etapot. Összetettben két helyet előre lépve 27. Vas - aki saját bevallása szerint tapasztalatot gyűjteni és csapattársait segíteni érkezett a viadalra -, de a 23 éven aluliak kategóriájában éllovast illető fehér trikó lekerült róla.

Szombaton a Cala Gonone és Olbia közötti 113,4 kilométeres etap vár a mezőnyre.

Eredmény:
2. szakasz, Villasimius-Tortolí, 106,5 km:
1. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) 2:39:13 óra
2. Marianne Vos (holland, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Charlotte Kool (holland, DSM) a. i.
4. Lotte Kopecky (belga, SD Worx) a. i.
...90. Vas Kata Blanka (SD Worx) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Balsamo 2:44:54 óra
2. Kristen Faulkner (amerikai, BikeExchange-Jayco) 4 másodperc hátrány
3. Georgia Baker (ausztrál, BikeExchange-Jayco) 8 mp h.
4. Kopecky 10 mp h.
...27. Vas 29 mp h.