Vágólapra másolva!
A Tobol-Ferencváros (0–0) BL-selejtező kapcsán a kazah sajtó azzal foglalkozik, hogy láthatóan mindkét gárda elégedett volt a döntetlennel, de Milan Milanovics csapata számára ez még visszaüthet a budapesti visszavágón. Az orosz és ukrán sajtóban viszont már kritikusabb vélemények is megjelentek a Fradi játékával kapcsolatban. 

A kazah sajtó általánosságban meglehetősen szűkszavúan ír a szerdai mérkőzésről – már amelyik egyáltalán megteszi, a helyi lapok inkább az első kazah teniszezőként a Wimbledonban elődöntőbe jutó Jelena Ribakina sporttörténeti sikerét helyezik előtérbe - írja az nso.hu.

A sports.kz azért nagyobb terjedelemben is foglalkozik a mérkőzéssel, és elöljárósban arra hívja fel a figyelmet, a Tobol vezetői megfeledkeztek arról, hogy ez nem egy bajnoki mérkőzés: „Nem vették a fáradtságot, hogy kicseréljék a reklámtáblákat és a Kazah Premier League főszponzorának hirdetései voltak láthatók a stadionban, miközben ez egy UEFA-mérkőzés volt, amire nem érvényesek a bajnokság szponzorációs szerződései."

A meccs kapcsán a portál azt írja,

a Ferencváros játékán érződött, hogy a döntetlen megfelelő eredmény számára a budapesti visszavágó előtt, és úgy tűnt, a Tobolnak is jó az iksz.

A Fradinak otthon kell kiharcolnia a továbbjutást Forrás: fradi.hu

„A Tobolnak meg kellett volna értenie, mennyire nehéz dolga lesz a magyar fővárosban. A kosztanaji játékosok összehangoltan, tömören védekeztek, de szinte teljesen átadták a kezdeményezés lehetőségét az ellenfélnek, így a zöld sasok elérték amiért jöttek, a 0–0-s döntetlent. Hazai részről csak Zoran Tosics játékán érződött, hogy nem akar beletörődni az eredménybe. Persze a döntetlen jobb mint a vereség, de

– fogalmaz a sport.kz cikke és a portál újságírója, Alekszandr Sztrelnyikov külön is összegzett a Nemzeti Sportnak.

„Milan Milanovics vezetőedző megpróbálta meglepni a Ferencvárost azzal, hogy elöl nem a kulcsembernek számító csatárt, Igor Sergeevet jelölte a kezdőcsapatba, hanem Ajbar Zaslikovot, akinek a gyorsaságára próbált alapozni, de nem vált be az elképzelés – mondta az újságíró. –

A Tobol gyengébb teljesítményt nyújtott annál, amit megszokhattunk tőle, meglepett, hogy teljesen feladta a labdabirtoklást. A Ferencváros láthatóan elégedett volt ezzel az eredménnyel,

de a visszavágón nyíltabban kell játszania, az pedig még kedvező is lehet a jól kontrázó Tobol számára."

Ugyanakkor a Ferencváros Tobol elleni mérkőzése – elsősorban Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző személye miatt – az orosz és az ukrán sportsajtóban is téma volt.

Az orosz sports.ru azt emelte ki, kevés helyzet alakult ki a mérkőzésen, amely időnként unalomba fulladt. Meglehetősen kritikus hangot ütött meg a Betassist.ru, amely szerint

a Ferencváros számára a kazah bajnok elleni döntetlen kudarcnak tekinthető, annak fényében, hogy mekkora a különbség a két klub becsült keretértékében

(a Transfermarkt 42 millió euróra teszi a Ferencvárost, 11 millióra a Tobolt), ugyanakkor hozzáteszi, a labdarúgást éppen ezért, a kiszámíthatatlansága miatt szeretik olyan sokan.

Az ukrán UA Football érthetően más szempontból közelíti meg a mérkőzést. Már a címben is azt emeli ki, hogy a „Zubkov nélküli Ferencváros nem verte meg a Tobolt". A portál az ukrán válogatott szélső kapcsán csak arról ír, hogy kimaradt a keretből, és az ilyen esetekben ez azt szokta jelenteni, hogy az érintett játékosnak új csapatot kell keresnie. Azt ugyanakkor nem teszi hozzá, hogy Olekszandr Zubkov megsérült a Fradi utolsó edzőmeccsén, ezért nem szerepelt a keretben, viszont az FTC-től tavaly távozott ukrán vezetőedzőről, Szerhij Rebrovról említést tesz.

„A Ferencvárosnál Rebrov nagyon magasra tette a lécet és az utódoknak (Csercseszov és korábban Stöger) nehéz ezt megugrani. Persze ez nem a végső ítélet,

hiszen a visszavágó még hátravan, de a Tobol elleni meccs egy jel lehet, ahogy az is, hogy sorozatban a negyedik BL-mérkőzését nem nyerte meg a Ferencváros (a Fradi tavaly Peter Stögerrel öt selejtezős meccset megnyert, utána viszont egy döntetlen és két vereség következett a Salvia Parha és a Young Boys ellen – a szerk.)" – teszi hozzá az ukrán oldal.