Vágólapra másolva!
Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozója 750 ezer forintos bírságot kapott, mert a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében egy tévéinterjúban csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.

A szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön hozta meg ítéletét. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Amint az MJSZ honlapján olvasható: a testület a bizonyítékokat és nyilatkozatokat értékelve tényként állapította meg, hogy Hári különösen súlyos fegyelmi vétséget követett el, amikor a mérkőzés hivatalos személyét, személyeit nagy nyilvánosság előtt sértegette, s őket nyilvánvaló részrehajlással vádolta.

Hári János elnézést kért nyilatkozatáért, de a büntetést nem úszta meg Forrás: fehervarav19/Soos AttilaEtele

A bizottság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a játékos csapatának kapitánya, a válogatott tagja, ily módon magatartásával irányt, példát kell mutatnia a jégkorongsport minden résztvevője számára. Szintén súlyosbító körülményként értékelte, hogy sportszerűtlen magatartását a televízió nagy nyilvánossága előtt követte el, a hazai jégkorong egyik legnagyobb rendezvényén, a Magyar Kupa döntőjén. Enyhítő körülmény volt, hogy a játékos korábban nem állt eljárás alatt, hasonló fegyelmi vétséget nem követett el. A bizottság a döntéshozatal során figyelembe vette, hogy Hári János klubjának honlapján megjelent nyilatkozatában közölte: tisztában van tettének súlyával és magatartásának lehetséges következményeivel. Ezen kívül a csatár elnézést kért viselkedéséért.

Az MK-döntőben a Budapest JAHC büntetőkkel diadalmaskodott az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 felett.