Vágólapra másolva!
A triplázásra készülő Manchester Cityt edző Josep Guardiola nem számít arra, hogy ellenfelük, az olasz Internazionale csak védekezni fog a Bajnokok Ligája szombati, isztambuli döntőjében.

A katalán szakember együttese pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, a riválisban sokkal több van annál, mint hogy csak abban bízzon, képes kivédekezni 120 percet.

- fogalmazott a milánóiak hátsó alakzatáról, illetve támadóiról a tréner. Guardiola angol bajnok és kupagyőztes együttese ennek ellenére favoritként várja az összecsapást, a szakember pedig az első edző lehet, aki két csapattal is triplázni tud, ugyanis 2009-ben a Barcelonával már véghez vitte ezt a bravúrt.

Pep Guardiola óvatos Forrás: AFP/Franck Fife


- tekintett előre a mérkőzésre Guardiola, aki 2021-es, Chelsea elleni 1-0-s veresége után másodszor játszhat BL-döntőt a Cityvel.

- jelentette ki Kevin De Bruyne, a manchesteriek belga játékmestere.

A középpályás szerint a két évvel ezelőtti döntős, és a tavalyi elődöntős vereség is "szívszorító volt", és továbbra is arról álmodnak, hogy felemelhetik a legrangosabb európai klubtrófeát.

- zárta De Bruyne.

Az isztambuli BL-döntő szombaton 21 órakor kezdődik a lengyel Szymon Marciniak sípjelére, az M4 Sport élőben közvetíti a találkozót.