A brit iskolákban kedvükre változtathatják a nemüket a diákok

Pride, svéd, óvoda, Svédország, lmbtq, lgbt, zászló
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő jelentés látott napvilágot a nemi identitás kérdéseiről Nagy-Britanniában, amely végre világos útmutatásra fogja késztetni az Oktatási Minisztériumot. A jelentés szerint a középiskolai tanárok tudomást sem vesznek róla, hogy a tanulók kedvükre változtatják a nemüket, nevüket, egyenruhájukat, és egynemű WC-ket, öltözőket használhatnak. S minderről nem értesítik a szülőket, szakembereket.
Vágólapra másolva!

Nem csoda, hogy a szülők csak későn tudják meg, hogy gyermekük másféle nemi identitás felé kacsingat, s ez a tendencia a gyermekek jövőjét, fejlődését veszélyezteti. Az „önazonossági" irányelvek azt is jelenthetik, hogy a szülők csak akkor szembesülnek azzal, hogy fiúk már-már lány – és fordítva –, amikor a hivatalos iratokban is megváltozik a korábbi névmás.

A Policy Exchange agytröszt által megkérdezett középiskolák többsége is azt a vitatott elméletet tanítja, terjeszti, hogy az egyén nemi identitása eltérhet biológiai nemétől. A sokkoló eredmények újabb nyomást gyakorolnak majd az Oktatási Minisztériumra, hogy végre adjon ki világos útmutatást a transznemű tanulókról, és fejezze be a szexuális neveléssel kapcsolatos órák módszertani felülvizsgálatát.

A jelentés előszavában Rosie Duffield munkáspárti képviselő írja: „A gyermekek egy teljes nemzedékét hagyják cserben". Idézi azokat a szabályokat, amelyek kimondják, hogy a gyermekekről úgy kell gondoskodni, hogy „a szüleik teljes mértékben részt vegyenek az életükben", és taglalja azt a hivatalos útmutatást, amely szerint a szülői felelősség magában foglalja a gyermek névváltoztatásába és orvosi kezelésébe való beleegyezését.

A kutatók 304 angliai középiskolát kérdeztek arról, hogy mi a hozzáállása a magukat ellenkező neműként beazonosító gyermekekhez, a név, névmás, haj és egyenruha megváltoztatásához. A 154 válaszadó közül csak 39 mondta azt, hogy értesíti a szülőket, ha egy tanuló nemet kíván változtatni, míg 87-en nemmel válaszoltak.

Egy iskolában a tanerők nem tájékoztatják a szülőket a transz- vagy transzneműséggel kapcsolatos párbeszédről a diák beleegyezése nélkül. Az iskolák közül pedig csak 75 válaszolta azt, hogy a kijelölt vezetőt vagy egészségügyi szakembert értesítenek, ha egy tanuló nemet akar változtatni. Arra a kérdésre, hogy van-e önazonosítási rendszerük a nemi identitás meghatározására, 54 igen válasz érkezett, 104 iskolában pedig azt az elképzelést tanítják, hogy az emberek nemi identitása eltérhet biológiai nemétől. Majd minden ötödik iskolában nem volt külön öltöző a fiúk és lányok számára, és 60 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nincs egynemű sportosztálya.

Geoff Barton, az Iskola- és Kollégiumvezetők Szövetségének főtitkára a következőket mondta: „A kormány még mindig nem készített világos útmutatást az iskolák számára a transz-ként azonosított vagy nemi identitásukat megkérdőjelező tanulók támogatására. Egyre időszerűbb a szexuális és egészségnevelési törvényi iránymutatások felülvizsgálata, amely lehetőséget ad számunkra, hogy mérlegeljük és tisztázzuk, hogy mit érdemes az iskolákban tanítani."