Leszbikus csók, szakállas drag queen és más LMBTQ-propaganda a Gyurcsány-párt kedvenc színházában

Tarnóczi Jakab valami olyasmivel próbálkozott a Katona színpadján, amivel látszólag kevesen - legalábbis Magyarországon. Németországban ezt a színházformát már unják is. Tarnóczi azt gondolta: nézőinek ez még új.

Az Extázis „históriáját" 5 részre, prológusra, epilógusra és három fejezetre osztották, melyeket dalbetétekkel és tánccal zártak. A felvezető, a zárszó és a szünet időtartama alatt – amely 13 perc volt – be lehetett járni a díszletet, ugyanis a publikum a nézőtérre történő belépés után egy félig zárt színpadképpel szembesült. Az építmény falai között lődörögve egy szokványos, fiatalok által lakott pesti panellakás hangulata derenghetett fel a nagyérdeműben. Az előadás közben két operatőr segítette a nézőt, nehogy lemaradjon az elzárt helyiségekben történő eseményekről, valamint ez segítette a szimultán „történetmesélést" is: amit a filmekben vágással, itt kivetítőkkel és kamerákkal oldottak meg, így kívánták demonstrálni rohanó és ingerekkel teli világunkat.

A lakás berendezése és a színes jelmez a békebeli Magyarországot idézte, némi Szomszédok- és Eufória-beütéssel. Nyilván ezzel azt szerették volna kifejezésre juttatni, hogy – hiába modern kori fiatalokról szólt a darab – a magyar mentalitás a szocializmus idejében ragadt, hiszen ha józanul vizsgáljuk a színpadon megjelent vizualitást, a színészek által viselt maskara nem jellemző a mai magyar fiatalságra.

Az Extázis fő mondanivalója az volt, hogy milyen rossz Magyarországon élni - mi más -, és ezért az aktuális politikai vezetést okolták. Kit mást.

A darab főszereplői közül mindenki a „fejlett" Nyugatra vágyott, a külföldről visszaérkezettre – arra, aki a hazaköltözésén gondolkodott – pedig azonnal rásütötték, hogy fideszes. Az Egyesült Államokból hazatérő féltestvér szolgáltatta a kivételt, vele szemléltették, hogy a határon túl mily megalázó az élet. Tarnóczi szerint egyébként a legtöbb magyar ifjú azt sem tudja, mi merre van, kétségbeesetten kóvályog a panelrengetegben, nem leli önmagát, az önazonosságát és a helyét a világban. Ezen mondanivalót ráadásul egy történet nélküli cselekményrengetegbe csomagolták.

A fő eseményszál egy házibuli volt, ahol az ifjúság addig ivott és drogozott, míg ki nem dőltek – ki az ágyba, ki a kádba. A darab helyt adott két lány csókjának és rövid párkapcsolatának, valamint a külföldön élő és drag queenként dolgozó féltestvérnek, aki szakállas nőként, hosszú, fekete estélyibe öltözve elő is adott egy magányos dalt a nagyérdemű nagy örömére.

Amúgy az Extázis kevert műfajú alkotás, ugyanis egyszerre volt színpadi játék, musical és film. A dialógok alatt idegesítő, pszichedelikus zene szólt, amit drámai fényekkel, domináns vörössel tettek még nyomasztóbbá. Mindettől azonban még nem jött létre valódi cselekmény, sem drámai feszültség.

Tarnóczi "alkotása" erősen kísérleti és rétegdarab.

Igen széles az ismeretségi köröm – már ami a kort illeti –, jártam is házibuliban, de az Extázisban megmutatott jelentetekkel még sosem találkoztam!

Nagy bánatomra, a Katona József Színház legújabb darabja olyan rossz volt, mint a cukros pörkölt.

A darab milyenségét a nézői reakciók jelezték csak igazán: jó néhány sorstársam megelégelve a „mű" színvonalát, a szünetben nemcsak a nézőteret hagyta el, de az épületbe sem tért vissza.

Hamarosan ennél az előadásnál is, hogy saját kifejezésüket használjuk, leengedhetik Máté Gáborék - a kongó nézőteret, a félházat eltitkolni hivató - felezőt.