Újra Takács Géza lett a Vetőmag Szövetség elnöke

Forrás: Vetőmag Szövetség
Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az újraválasztott elnök 2007 óta tölti be az elnöki tisztet.

A Vetőmag Szövetség küldöttgyűléséról szóló közlemény szerint Takács Géza mandátuma 2028-ig szól. A szervezet alelnökeivé Cs. Nagy Istvánt, Mátrai Tibort és dr. Vida Gyulát választották a küldöttek. A szekcióbizottsági elnökök Kökény Benő, Laczkó Róbert, Patakfalvi Péter és Perczel Péter lettek.

A régi-új elnök közleményében kiemelte, hogy a tavalyi aszály okozta károk a vetőmag ágazatot is rendkívül érzékenyen érintették. A szélsőségek egyértelműen a változó klíma hatásainak köszönhetőek. Ezen kívül az ágazatra hatással voltak a koronavírus hullámai, az inputanyag és energiaárak emelkedései, az inflációs hatások, az elmúlt évtől pedig az orosz-ukrán háborús helyzet okozta külpiaci bizonytalanságok is. A Vetőmag Szövetség elnöke szerint a globális felmelegedés már megállíthatatlan, az éves középhőmérséklet emelkedése különösen aggasztó. Mint írta:

a vetőmag szakma az első a sorban, amelynek jól kell prognosztizálnia a jövőt, hiszen a következő évek sem lesznek könnyebbek.

A kihívásokra új, a stresszhelyzeteknek ellenállóbb hibridekkel, fajtákkal tudunk választ adni. A kialakult helyzet nehéz jövőt sejtet, de az egész szektor azon dolgozik, hogy ezeknek a hatásait megpróbáljuk a legnagyobb mértékben csökkenteni.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak jelenleg 1153 tagja van. A stratégiai jelentőségű, az élelmiszerlánc első lépcsőjének tekinthető hazai ágazat meghatározó Európában és a világpiacon is. A mintegy 110 ezer hektáron zajló magyar vetőmag-előállítás értéke éves szinten 190 milliárd forintot tesz ki. Az ágazat szereplői nemcsak a hazai igényeket szolgálják ki vetőmagokkal, hanem jelentős, 120 milliárd forint értékű exporttevékenységet is folytatnak. A legjelentősebb célországok közé az Európai Unió és a Független Államok Közösségének államai tartoznak. A szektor évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1300-fajta vetőmagot állít elő.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink