Azt tudjuk, hogy a Geely konszernhez tartozó Volvo márka az első között hajtja végre az akkumulátoros-elektromos átállást, amelynek része az itt látható szabadidő-autó, ami a ma létező XC90-es akkumulátoros-elektromos változata – erre utal, hogy az ábrák mellett az EXC90 nevet is levédték a svédek.

Tavaly a Recharge tanulmány bemutatásakor – amelynek néhány formai elemét megörökli az ábrákon látható szabadidő-autó – azt mondták, hogy az idén érkező új villanyautó saját műszaki alapra épül, ez minden bizonnyal a Geely SEA alapját jelenti, az EXC90 viszont nem jelent szakítást a jelenlegi rendszerrel, pedig azt mondták, hogy rendes neveket kapnak majd az új korszak autói. A kérdésekre majd a hivatalos bemutató után lesznek válaszok.