Egy ideje már csak azzal tudja felhívni a figyelmet a Ford a GT sportkocsira, hogy különféle limitált szériás modelleket prezentál, most például az újkori modellek 10. limitált szériáját jelentették be. Az LM Edition-nel nem a régmúltba, hanem csak 2016-ig nyúlnak vissza, ekkor nyerték meg a versenyautók a kategóriájukat LeMans-ban.

Mindössze 20 példányt építenek ebből a 2016-ban dobogón végzett (3. helyezés) versenyautó darabjait is tartalmazó limitált szériából. A 69-es rajtszámú versenyautó motorját szétszerelték és eltárolták a verseny után, ennek most előszedték a főtengelyét, porrá őrölték, majd ebből a fémporból 3D-nyomtató segítségével készítették el műszerfalon elhelyezett jelvényt. Aszimmetrikus a beltér, a vezetőülés a vörös vagy kék színű – annak megfelelően, hogy kívülre milyen kontrasztos színt kér az ügyfél –, az utasülés fekete Alcantara kárpitot kap.

A karbon karosszériaelemeket Liquid Silver színűre fényezik, amihez kék vagy vörös részleteket lehet kérni – ezzel a 2016-os kategóriagyőztes, 68-as rajtszámú versenyautó kék/vörös grafikájára utalnak. A Ford GT LM Edition különlegessége még, hogy 3D-nyomtatással készítik el a titánium kipufogórendszert, a csővégződésekbe terelőlapokat nyomtatnak; a 3,5 literes V6-os Ecoboost biturbó teljesítménye változatlanul 660 lóerő.