Fotó: Lővei Gergely, Magyar Elektromobilitás Egyesület

Az első találkozóval útjára indult a Magyar Elektromobilitás Egyesületet, amelynek elsődleges célja az ismeretterjesztés, amelynek segítségével a tovább fejlődhet a hazai elektromobilitás. Az alapító tagok között van olyan, aki már másfél évtizedes gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, a tudását szívesen megosztja a tagokkal – olyan kérdésekre is lehet megoldást találni, amelyet nem feltétlenül tudnak a márkakereskedésekben megválaszolni. Most még az autósok jelentik a derékhadat, de azért köztük is vannak szép számmal, akik más elektromos közlekedési eszközt is használnak, például villanyrollert; nem diszkriminálnak, bármilyen elektromos közlekedési eszközt és annak tulajdonosát, vagy éppen csak a téma iránt érdeklődő magánszemélyeket is szívesen látnak a tagok között.

„Szükségét éreztük egy olyan egyesületnek, amely tapasztalt felhasználók munkájával és véleményével támogatja az érintett szervezeteket, akár döntéshozókat, országon belüli és országhatárokon átívelő kapcsolatokat épít ki, miközben a teljes társadalmat segíti eligazodni az e-moblitiás világában, nem utolsó sorban képviseli és védi a tagok érdekeit” – mondta Németh Ágnes, a Magyar Elektromobilitás Egyesület elnöke a Hungaroring Tanpályán megtartott találkozón. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen a vezetéstechnikai központ elkötelezett az elektromobilitás mellett, Magyarországon az elsők között telepített villámtöltőt – amelyet rögtön a találkozóra érkezett egyik tag igénybe is vett.

A Tanpálya egyébként nem a megszokott vezetéstechnikai elemekkel várta a villanyautósokat, hanem a vezetés közbeni telefonálás – itt most elsősorban a legális, kihangosítóval történő beszélgetésre kell gondolni – veszélyére hívták fel a figyelmet. A különböző elemeken kijelölt körön először magától hajtott végig a sofőr, majd következett a második kör, amely során az instruktor telefonon beszélt a vezetővel. Döbbenet, mennyire csökken a beszélgetésre és nem a vezetésre koncentráló sofőr figyelme…

A Magyar Elektromobilitás Egyesület reményei szerint a jövőben a villanyautósok számára fontos vezetéstechnikai képzéseket is szervez majd – a nagy tömeg, a keréken azonnal megjelenő nagy nyomaték miatt a hagyományos autókhoz képest más reakciókra kell felkészülnie a vezetőnek. Céljuk, hogy egyfajta híd szerepet töltsenek be a felhasználók, a járműgyártók, a töltőhálózat-üzemeltetők, a döntéshozók között, és nemzetközi szinten is együttműködéseket terveznek hasonló egyesületekkel. Az egyesület munkájáról és eredményeiről a jövőben az elmob.hu oldalon tesznek közzé információkat.